Szórakozás

Győztest avattak a Farm VIP-ben

TV2
TV2
Véget ért a műsor negyedik évada.

Péntek este a végéhez ért a Farm VIP 4. évada. A műsor döntőjének három celeb vágott neki, Vajda Johnny, Laky Zsuzsi és Szabó Simon versenyezhetett a fődíjért. Az elődöntőben Simon és Laky teljesítettek jobban, így Vajda számára véget ért a verseny, ő lett a műsor bronzérmese.

A fináléban így a színész és a szépségkirálynő mérkőzhetett meg egymással, ahol végül előbbi ért először célba. A farm kapujában a felé rohanó gyerekei le is döntötték a lábáról örömükben, de Balogh Edina is megkönnyezte egykori csapattársa győzelmét.

Most valami elképesztő érzés van bennem. Valami olyan katarzis, amit szerintem az életem során egyszer vagy kétszer majdnem átéltem, de még nem. Tehát ilyen filmfesztiválokon, amikor nyersz, az is egy nagyon komoly katarzis, de az, hogy harminc-‘nemtomhánynap után tizennyolc emberből én jutottam fel a csúcsra, ez valami olyan elképesztő érzés, amit nem tudok egyszerűen megfogni. Teljesen kész vagyok, nem találom a szavakat

mondta a győzelme után Szabó, aki később elárulta, mihez kezd a 14 millió forintos pénznyereményével.

Kapcsolódó
Farm VIP: Szabó Simon elmondta, mihez kezd a 14 millió forintos fődíjjal
Korábban is megkeresték már a műsor készítői, de akkor a derékproblémái miatt nem vállalta a versenyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik