Szórakozás

Nyári Dia: Nem érdekel, amikor megbélyegeznek, hogy rossz anya vagyok

Sárosi Zoltán / RTL
Sárosi Zoltán / RTL
Barátai „hippimuternek” tartják.

Nyári Dia színésznő és férje, Kovács Dániel 2016 óta vannak együtt, kisfiuk, Zétény két évre rá született meg.

Mindig is fiatalon szerettem volna anya lenni, és voltam olyan szerencsés, hogy hamar összesodort minket az élet a férjemmel. Egy éve voltunk együtt Danival, amikor elhatároztuk, hogy gyereket vállalunk, mert tudtam, hogy nemcsak társként, hanem szülőként is számíthatok rá. Így is lett! A férjem rengeteg terhet levesz a vállamról

idézi a story.hu Nyárit, aki arról is beszélt: megszenvedte az anyaság kezdeti időszakát, utána azonban minden beállt a normális kerékvágásba, azóta pedig csak egyre jobb csapatot alkotnak a férjével.

Szerencsére nem nyomta rá a bélyegét a házasságunkra ez az időszak, hiszen közösen szenvedtünk, egymást soha nem bántottuk. Inkább igyekeztünk lazán hozzáállni a dolgokhoz. Egyébként sem jellemző rám a túlféltés, sőt! A barátaim szerint igazi hippimutter vagyok.

A színésznőt sosem érdekelték a kéretlen tanácsok és a fotelhuszárok kritikái.

Nem érdekel, amikor megbélyegeznek, hogy rossz anya vagyok. A gyereknevelés szerintem egyébként sem egyszemélyes feladat, hanem csapatmunka. Azért, mert egy nő anyává válik, még nem kell mindent terhet egyedül cipelnie. Nem szégyen segítséget kérni! Jó esetben az apukák és a nagyszülők is hadra foghatók, de tudom, hogy vannak olyan anyák, akik képtelenek elszakadni a gyermeküktől. Én nem vagyok ez a típus. Bár a világon mindennél jobban szeretem Zétit, nekem a kezdetektől fogva igényem volt arra, hogy olykor magamban legyek, elutazzunk kettesben a férjemmel, vagy kikapcsolódjak a barátnőimmel

– árulta el Nyári Dia, aki legszívesebben Barátok köztös kollégáival, Balogh Edinával és Lékai-Kiss Ramónával tölti a szabadidejét. Ők hárman nemrég egy közös fotót is posztoltak Instagramra.

Kapcsolódó
Mini Barátok közt-reunion: összeállt egy közös fotóra a sorozat három színésznője
Amikor találkoznak, ugyanott folytatják, ahol legutóbb abbahagyták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik