Szórakozás

Megvalósult a Reszkessetek, betörők! 2. rémálma: rossz gépre szállt egy kisfiú

A nagymama Fort Myersben várta, a gyerek gépe Orlandóban landolt.

A lapok máris a Reszkessetek betörők 2. című filmhez hasonlítják az esetet: egy hatéves kisfiút feltettek egy repülőgépre Philadelphiában, hogy meglátogassa nagymamáját; a nagyi már nagyon várta őt Fort Myersben, csakhogy az unoka – akit egyébként nem Kevinnek hívtak, hanem Caspernek – nem érkezett meg a floridai város repülőterére.

A hatéves kisfiú először ült repülőn; december 21-én kísérő nélkül szállt fel Philadelphiából, csakhogy a gép, amin utazott, Fort Myers helyett Orlandóban landolt.

Azaz mintegy 250 kilométernyire az eredeti úticéltól és a nagymamától.

Casper nagymamája, Maria Ramos egy helyi tévének elmesélte: pánikba esett, miután a gép, amelyen a kisfiúnak utaznia kellett volna, leszállt, és az unoka nem volt rajta. Ramos megkérdezte a légiutas-kísérőt, hol van az unokája, de az közölte vele, hogy semmiféle gyereket nem bíztak rá Philadelphiában.

A nagymama elmondta: ez volt az egyik legijesztőbb dolog, amit valaha átélt.

A Spirit Airlines fapados légitársaság szerint Casper „tévedésből” az Orlandóba tartó gépre szállt fel. A nagymamát az unoka hívta miután leszállt Orlandóban, úgyhogy Ramos kocsiba szállt, és 250 kilométert utazott, hogy felvegye Caspert.

Az egyetlen jó hír a történetben (túl azon, hogy végül sikerült begyűjteni a kisfiút), hogy a táskája valahogyan mégis eljutott a Fort Myers nemzetközi repülőtérre.

A légitársaság felajánlotta, hogy megtéríti a hosszú út költségeit, de a nagymama számára ennél is fontosabb, hogy megtudja, hogyan történhetett mindez: „Leszedték a repülőgépről? A légiutas-kísérő – miután az anyja átadta őt a papírokkal együtt – elengedte őt egyedül? Egyedül szállt fel a rossz gépre?”

A Spirit Airlines elnézést kért a családtól, belső vizsgálatot folytat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik