A pénteki Reggeli egyik vendége Földes Eszter volt, aki nemrég a Valami Amerika című sorozatban énekelt, és a Sztárboxban is fellépett egy énekes produkcióval. A műsorban elmondta, nem célja popzenei babérokra törni, inkább az foglalkoztatja, színészként hogyan tud zenében fogalmazni és történetet mesélni. A következő időszakban szeretne összehozni egy lemeznyi anyagot, amivel a nézők elé tud lépni.
Zenész férjével, Lovasi Andrással volt már közös produkciójuk, és Földes Eszter műsorvezetői kérdésre elárulta, az sincs kizárva, hogy dolgoznak még majd együtt a jövőben.
Nálunk igazából az is viszonylag gyorsan és hirtelen ötlettől vezérelve jött, mikor megcsináltuk azt a két dalt. Abszolút nem zárjuk ki, de nekem azért célom, hogy tőle leszakadva, tőle függetlenül hozzak létre egy teljesen új dolgot, ami csak az enyém, ami én vagyok. Nyilván a szakértelmét segítségül tudom hívni, meg ő ilyen értelemben támogat és figyel rám. Nagyon fontos is a véleménye, egy bizonyos pontig természetesen. Úgyhogy arra, hogy mondjuk kiadunk egy közös lemezt, amin együtt éneklünk szerelmes dalokat, arra nagyjából az esély nulla!
– mondta Földes Eszter, kijelentését pedig kitörő nevetés fogadta a stúdióban.