Szórakozás

A Város Királynői: Kiabálva estek egymásnak a szereplők

RTL
RTL
Egymást túllicitálva igyekeztek szóhoz jutni az asztalnál.

A Város Királynői kedd esti adásában a szereplők Londonba utaztak, a városban pedig Solomon Zsuzsanna intézett nekik szállást. A társaság tagjai vegyes érzelmekkel fogadták, hogy egy apartmanházban fognak lakni, a Paulinák például utasellátósnak nevezték a helyet.

Anya és lánya később az étellel sem voltak megelégedve, Pálfiné Szabó Paulina ugyanis kevesellte az előtél mennyiségét, amit meg is jegyzett az asztalnál ülve.

Hát én nem onnan jöttem, ahonnan Paulináék, úgyhogy nekem ez csodálatos. Nem aranykanállal születtem a számban

– jegyezte meg egy ponton Szécsényi Violetta, amit Kalmár Paulina sem hagyott szó nélkül.

– Te honnan tudod, hogy én hogy születtem?
– Ismerjük egymást, szóval…
– Ennyire azért nem.
– De.
– Nem. Ennyire azért nem

hangzott a szóváltás, mire Szécsényi kijelentette, kissé másnak tartja kettejüket, ő ugyanis mint mondta, saját maga építette fel a vagyonát és évek óta vállalkozik, ellentétben Kalmárral.

A vitába hamar bekapcsolódott Solomon Zsuzsanna is, aki sérelmezte, hogy a Paulinák lehurrogják azt, amit mások értékelnek, majd utánozni is kezdte Kalmárt, aki korábban az apartmannal is elégedetlen volt.

Ne figurázd ki! Ő nem csinált semmit. Nem tehet senki arról, hogy hova született! Ha szegény, ha gazdag

– szólt közbe Apró Anna.

Szó szót követett, az ellentétet viszont úgy látszott, nem sikerül feloldaniuk a szereplőknek. Nézeteltérésből egyébként a ma esti epizódban sem lesz hiány a rész előzetese szerint.

Kapcsolódó
„Senkinek nem kellesz” – Szécsényi Violetta beszólt Apró Annának
Csúnyán összekaptak azon, hogy ki mennyire fontos a férfiaknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik