Szórakozás

Tóth Gabi veszi át Tóth Andi helyét a Tina Turner emlékkoncerten

TV2
TV2
Újra kereszteződnek útjaik.

Bár Tóth Andi tavasszal bejelentette visszavonulását (a napokban tisztázta, hogy nem az éneklésről mondott le, csak a hakniról haknira járással akart felhagyni), ősszel elvállalt egy Tina Turner emlékkoncerten való fellépést. Az énekesnő ezzel kapcsolatban tett közzé szerda este egy 24 óráig elérhető történetet az Instagramján, amiben először boldog Mikulás napot kívánt követőinek, majd így folytatta:

Kérdezitek sokan, szóval gondoltam, kiírom. Lesz még Tina Turner emlékkoncert, de én nem vállalok többet, ne haragudjatok! Nézzétek majd a többi koncertet is, mert zseniális lesz. A helyemet Tóth Gabi veszi majd át. Nagyon köszönöm, hogy részese lehettem, és nektek is, hogy együtt emlékezhettünk erre a zseniális énekesnőre! Jó volt veletek újra a színpadon.

Tóth Andi a múlt vasárnapi Sztárban Sztár leszek!-ben is Turnerként énekelt, akkor a zsűriben ülő Tóth Gabival ismét összeszólalkoztak kicsit:

Kapcsolódó
„Te tiltottál le négy éve” – Tóth Gabi kínos helyzetbe került, miközben Tóth Andit méltatta
Belesétálsz tátott szájjal abba az erdőbe – véleményezte a hallottakat Majka.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik