Szórakozás

„Nem érdekel a véleménye, vegye meg!” – Micheller Mónika kiakadt, mert párja nem vette meg az üzlethelységet, amit kinézett

Az üzletember nem volt maradéktalanul elégedett a körülményekkel, Micheller viszont már fejben mindent eltervezett.

A Város királynői legutóbbi adásában Micheller Mónika és görög származású párja egy, az otthonukhoz közeli üzlethelységet néztek meg, előbbinek ugyanis nagy álma, hogy saját szórakozóhelyet nyisson.

Dinónak, a páromnak több szórakozóhelye illetve étterme van. Nagyon fontosnak tartottam az ő véleményét kikérni ahhoz, hogy megnyissam a saját báromat, ezért elvittem magammal

– magyarázta Micheller, aki mint mondta, azért vágyik annyira saját bárra, hogy legyen egy hely, ahol önfeledten szórakozhat a barátaival, miközben a város legjobb koktéljait iszogatják.

Micheller ugyan meg volt elégedve a hellyel, a kedvesének nem tetszett, hogy csak este 11-ig lenne lehetőségük nyitva tartani, amit szóvá is tett. A médiaszemélyiség erre azt javasolta, győzzék meg valahogy a környéken lakókat egy hosszabb nyitvatartási időről, esetleg kaparintsák meg az üzlethelység fölötti lakást. Hozzátette, akár személyesen is hajlandó lenne bekopogni a helyiekhez, hogy meggyőzze őket.

Én úgy meg tudnám őket győzni! Nagyon. Légy szíves! Meg tudod szívem, így sürget az idő, mert a hétvégén utazok el a csajokkal Londonba, és most ezt tökre le szeretném tudni. Légy szíves, vegyük meg!

Bár Micheller kitartóan próbálkozott, a párja leszögezte, hogy először az önkormányzatnál kell utána járnia a kérdőjeleknek, és az ügyvédi csapatával is egyeztetne, mielőtt ajánlattételre kerülne sor. Előbbi ezt nem fogadta kitörő örömmel.

Nem értem, hogy miért spilázza túl a dolgokat, mikor van egy kész ötlet a fejemben, és azt meg szeretném valósítani. Szerintem ez abszolút működőképes volna. Nem érdekel a véleménye, vegye meg!

jelentette ki Micheller, aki korábban elmondta, szeretné, ha a kedvese eljegyezné, házasságra és gyerekre viszont nem vágyik.

Kapcsolódó
„Minden nap megsimogatom a táskáimat” – Bemutatkoztak A Város Királynői főszereplői
Van olyan szereplő, aki úgy véli, a gyűjteményének értéke úgy 10-12 budai ingatlan árával vetekedhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik