Elődöntőt tartottak a Sztárban Sztár leszek!-ben: már csak öt versenyző állt színpadra, egy embernek pedig távoznia kellett az adás végén. Az est legjobbja Karapancsev Kristóf lett, ő egyenes ágon jutott a döntőbe. A veszélyzónába végül Halász Rebeka és Nagy Alexa került, a nézők szavazatain múlt, ki jutott a fináléba.
Tóth Gabi versenyzője, Halász Rebeka kapott kevesebb szavazatot, így számára véget ért a show.
Én nagyon jól éreztem magam, köszönöm ezt a fantasztikus utazást. Az, hogy én Tapolcáról idáig eljuthattam, számomra óriási álom, úgyhogy köszönöm neked is, Gabi, hogy a mélypontjaimon velem voltál. Nagyon megszerettelek!
– üzent szintén tapolcai mesterének a kieső.
Jövő héten döntő: a már említett Karapancsev mellett így Nagy Alexa, Széchenyi Lili, valamint Szologjan Edgar énekelnek majd.