Szórakozás

Szoptatás közben kapcsolódott be egy online megbeszélésbe, rossz gombot nyomott

Az értekezlet összes résztvevője végignézte az etetést.

Élete, de főleg karrierje egyik legkínosabb pillanatának nevezte azt az esetet egy nő, amikor szoptatás közben véletlenül félmeztelenül mutatkozott kollégái előtt egy online értekezleten.

Az anya a Redditen számolt be a számára kellemetlen szituációról (egy nappal később pedig már törölte is a posztot). Azt írta, szülési szabadságon van, nemrég született babája; ezen a bizonyos reggelen pedig egy nehéz éjszakán voltak túl. Nekilátott megetetni a kicsit, miközben bekapcsolódott egy online megbeszélésbe: „közben egy munkahelyi értekezleten is részt vettem a főnökömmel és más vezetőkkel (mind férfiak).”

A megbeszélés reggel 8 órakor kezdődött, a nő alig aludt az éjjel, így teljesen kialvatlan volt.

Én voltam soron, hogy beszéljek, így le akartam venni a mikrofonomról a némítást, de véletlenül megnyomtam a videó gombot.

A nő azonban észre sem vette, hogy mellényúlt. „Körülbelül 30 másodpercig mondtam a magamét, miközben a fiamat néztem… aztán kínos csendet éreztem.” A főnöke egyszer csak azt mondta: „Nem vagyok biztos benne, hogy be akartad kapcsolni a videót.”

Felnézek a képernyőre, és azt látom, hogy az értekezleten mindenki döbbenten bámulja a képernyőt, és nem tudja, hogyan reagáljon. A köntösömben voltam, ami szélesre volt tárva. Mindkét mellem teljesen kilógott.

Az anyuka „több mint megalázónak” nevezte a pillanatot, de a kommentelők a védelmére siettek, mondván, teljesen természetes tevékenységet végzett. Volt, aki legközelebbre egy biztonsági megoldást javasolt: öntapadós cetlit a kamera fölé. Mások pedig sokkal bizarrabb történetekről számoltak be: egy kommentelő azt írja, a nagyvállalatuknak volt egy Zoom megbeszélése 500 ember résztvételével, amikor is

az egyik felsővezető azt hitte, hogy a kamerája ki van kapcsolva, és teljesen levetkőzött és átöltözött egy másik ruhába, miközben mindenkihez beszélt.

Egy másik hozzászóló pedig arról számolt be, hogy egyszer végighallgathatták egy kollégája vécézését: „Értekezletünk volt. Az egyik srác, aki otthonról dolgozott, a fürdőszobában volt (…) és egy percig csak a pisilésének a visszhangját hallottuk. Nagyon hangos volt.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik