Szórakozás

Brutális módszerrel állt bosszút hűtlen férjén a megcsalt feleség

Vyacheslav Dumchev / Getty Images
Vyacheslav Dumchev / Getty Images
Nem mindennapi módszerrel büntette meg férje hűtlenségét egy megcsalt feleség, aki akkor jött rá, hogy történik valami a háta mögött, amikor óvszereket fedezett fel a férfi kocsijában.

Kreatív, de kegyetlen módszert vetett be hűtlen férje ellen egy megcsalt nő – írja a Daily Star című brit bulvárlap.

A nő a Facebookon osztotta meg követőivel az évekkel ezelőtti történetet. Azt írta, egy ideje gyanakodott már a férjére, amikor egy nap egy doboz óvszert talált a férfi kocsijában. A doboz már fel volt bontva, a nő így bizonyítottnak látta a gyanúját.

Némi gondolkodás után magához vette a dobozt, minden óvszer tasakjára lyukat szúrt egy tűvel, egy órán át méregerős, habanero paprikás lében áztatta a tasakokat, majd visszatette őket a dobozba, a dobozt pedig a férje kocsijába, ahol találta.

A feleségnek nem kellett sokáig várnia. Másnap délután a férje bejelentette, hogy elugrik egy órára, mert segítenie kell valamiben az anyjának, aztán kocsiba vágta magát és elviharzott. Három órával később a nőt kétségbeesetten hívta fel a legjobb barátnője. Elmondta, hogy nemrég lefeküdt a barátjával és azóta elviselhetetlenül ég a nemi szerve, tanácsot kért, hogy mit kellene tennie.

Nem sokkal később a férj is hazaért, jeges zacskót szorított a lábai közé és fájdalmasan panaszolta, hogy valami iszonyúan égeti. A nő azt írja, nem sokkal később elvált a férjétől és a legjobb barátnőjével is megszakította a kapcsolatot, de soha nem árulta el nekik, hogy állt az égető tüneteik mögött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik