Szórakozás

Kulcsár Edina: Abszolút nem érzem magam bántalmazva

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu
Azt mondja, G.w.M-mel mindketten vehemensek, de öt percnél tovább nem szoktak haragban lenni.

Kulcsár Edina és G.w.M néhány héttel ezelőtt indították el Vargáék című, előfizetőknek készült valóságshow-jukat az Instagramon. A debütáló adásban a szépségkirálynő elárulta, hogy a férje kórházba került: mint kiderült, egyensúlyzavarral küzd, Kulcsár viszont kifejtette, úgy véli, lelki eredetű okok állnak a rapper egészségi problémái mögött.

A történtekkel kapcsolatban nemrég a Tények Plusz stábjának adott interjút Kulcsár.

Volt mögöttünk nehezebb időszak, amit ő lelkileg rosszabbul élt meg. Nem a kapcsolatunkból kifolyólag, hanem teljesen külső tényező volt emögött. Aztán pont, mire helyretette magát és rendben lett mentálisan, addigra pont beütött egy olyan dolog, amivel nem számoltunk, és nem is tudtuk, hogy létezik: hogy a bal fülében lévő egyensúlyközpont leállt teljesen, és nyilván egy rappernek, egy előadóművésznek ez azért a karrierjébe is kerülhet

– magyarázta, hozzátéve: mivel nagyon aggódott a férjéért, számára is igen nehéz volt a szóban forgó időszak.

A beszélgetés során szóba kerültek azok a nézői hozzászólások is, melyeknek írói sérelmezték, milyen stílusban beszél a rapper az influenszerrel a valóságshow-jukban: voltak ugyanis, akik kijelentették, szerintük Kulcsár Edina bántalmazó kapcsolatban él. Ezen feltételezést most a szépségkirálynő kívánta megcáfolta.

Abszolút nem érzem magam bántalmazva, sőt nagyon is szeretve érzem magamat. Mind a ketten hangosak vagyunk, tehát tényleg ilyen olaszosan éljük a mindennapjainkat, ő is vehemens, én is az vagyok. Tehát nyilván azért van néha, hogy egy picit összevitatkozunk, de alapvetően kábé öt perc után tovaszáll ez az egész, összenézünk, és még magunkon is röhögünk

– jelentette ki.

G.w.M-et egyébként az orvosa óva intette a fellépésektől az idei évre, a múlt héten viszont a közösségi oldalán osztotta meg rajongóival decemberi koncertjeinek helyét és idejét.

Kapcsolódó
Kulcsár Edina: Márk orvosi utasításra nem léphet fel
Felmerült, hogy szakember segítségét kérjék G.w.M lelki problémáinak megoldásában, de végül rájöttek, hogy egymást tudják a legjobban segíteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik