Szórakozás

Az Árulók: feszültség alakult ki a gyilkosok között, miután Törőcsik Dani Szalay Bencére voksolt

A játékosok végül újabb ártatlant szavaztak ki.

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban hétfői részében a játékban meglepően jól teljesítő Nádai Anikó Szalay Bencét gyanúsította meg azzal, hogy gyilkos. A nézők tudhatják, hogy megérzése helyes volt. A másik gyilkos, Törőcsik Dani beállt a műsorvezető mögé, hogy ne hívja fel magára a figyelmet.

Szerintem Bence nem fogja tudni elkerülni, hogy kiessen, hogy kiszavazzák

mondta el a riportszobában a tetoválóművész.

Törőcsik a kerekasztal ceremónián is a műsorvezető védelmére kelt, amivel gyilkostársa veszélybe került. Végül Szalay és Nádai 3-3 szavazatot kaptak, Horváth Éva viszont négyet, így őt száműzték – ártatlanul.

Szerintem így, hogy Bence benn maradt, én nyilvánvalóan innentől kezdve nem bízhatok meg annyira benne. Kíváncsi leszek, hogy ő velem kapcsolatban hogy játszik

vélekedett utóbb Törőcsik Dani, míg Szalay Bence ezt mondta:

Hogy ha a Dani nem hajlandó csapatban dolgozni, akkor azon leszek, hogy a többieknek bebizonyítsam, hogy ő az egyik gyilkos. Vagy segít egyben tartani ezt a szűk csapatot, hogy eljussunk a játék végéig, vagy pedig győzzön a jobbik.

A konklávén újra négyszemközt találkoztak a gyilkosok, ekkor felszínre került a köztük lévő konfliktus, amit végül sikerült tisztázniuk, meg is ölelték egymást. Közösen döntötték el, hogy a halállistáról kit gyilkolnak meg: Nádai Anikót, Tapasztó Orsit vagy Vásáry Andrét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik