Szórakozás

„Nincs dirigálás, csak az én szavam” – brigádvezetőt választott a sárga csapat a Farm VIP-ben

TV2
TV2
Ripli Zsuzsi és Rékasi Károly voltak esélyesek a címre.

Gáspár Zsolti a Farm VIP 4. évad második adásában kiadta az utasítást a két csapatnak, hogy válasszanak maguk közül brigádvezetőt. A sárgák Ripli Zsuzsit és Rékasi Károlyt jelölték, a szavazás azonban először nem hozott egyértelmű eredményt, ezért a színész azt javasolta, vezessék ketten a csoportot. Ez az ötlet Bíró Icának – aki már az első részben összeszólalkozott Riplivel – nem tetszett.

A Ripli Zsuzsi ilyen könyöklős csaj, aki mindenáron ott akar lenni. Neki ez a habitusa, ő ilyen diktátor-típus

jelentette ki Bíró Ica.

Végül megegyeztek, hogy Rékasi töltse be a posztot, aki megköszönte társainak a bizalmat, és azt mondta, továbbra is együtt beszéljenek meg mindent, majd megpróbálta viccesre venni a figurát, és így szólt a többiekhez:

Akkor hölgyeim és uraim, nagyon örülök, hogy sikerült meghozni ezt a határozatot, ezt a döntést. Kapjátok össze magatokat! Szabi, legyen már csönd végre, jó? Nagyon-nagyon szépen kérem. Na, ezt szeretném, sűrű meghajlások, és a többi, és a többi… Nincs dirigálás, csak az én szavam, mert én azt szeretem hallani.

Szabyest, akinek volt már konfliktusa a színésszel, elmondta: attól tart, hogy Rékasi képes annyira meginogni egyes feladatok teljesítésekor, hogy a lelkét kell ápolni. Szerinte ennek okán Ripli jobb vezető lett volna.

Kapcsolódó
„Cicababám, mutass föl valamit, és arra hivatkozva ossz nekem észt!” – Rékasi Károly kiakadt Szabyestre a Farm VIP-ben
A fiatal énekesnek nehezen megy a beilleszkedés a színész által vezetett csapatba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik