Szórakozás

Az Árulók: megtörtént az első gyilkosság és kiszavazás

RTL
RTL
Az áldozat megtörten fogadta, hogy maga mögött kell hagynia a játékot. A hírességek ez után megtartották az első szavazást, ahol egyhangúan csaptak le kiszemeltjükre.

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban gyilkosai (Görög Zita, Krajnyák Luca és Nagy Zsolt) lecsaptak első áldozatukra. A hírességek együtt várták, ki lesz az a játékos, aki nem jelenik meg a reggelinél. Végül kiderült:

Sváby Andrást ölték meg az árulók.

Kicsit megszakad az ember szíve, mert valahogy éreztem, hogy előbb vagy utóbb engem meg kell gyilkolni, d emegkedveltem ezt a társaságot gyilkosostul, ártatlanostul, mindenestül. Lehet, hogy túltoltam a tegnapot, egy kicsit túl gyanúsan néztem emberekre, és lehet, hogy olyan emberekre, akik valóban gyilkosok, ezért veszélyben érezhették magukat, és ezért meg kellett ölniük

– mondta el a műsorvezető, hozzátéve: ő Görög Zitát gyilkolta volna meg.

A keddi adás végén sor került az első kerekasztal szertartásra is, ahol a szereplőknek annak a nevét kellett felírniuk, aki szerintük biztosan az árulók csapatát erősíti. A többség Krajnyák nevét írta fel a táblára, így egyhangúlag őt száműzték a kastélyból. A szavazást követően a játékmester Árpa Attila megkérte a kiesőt, hogy álljon ki a többiek elé, és mondja el, hogy az árulók vagy az ártatlanok közé tartozott-e.

Krajnyák az igazság körében állva elárulta, hogy gyilkos volt. A csapat örült, hogy jól döntöttek és fogtak egy gyilkost.

Az izgalmak itt még nem értek véget: az éjszakai konklávén a játékmester közölte a két még versenyben maradt árulóval, hogy dönteniük kell: gyilkolnak tovább kettesben vagy behívnak egy harmadik gyilkost, de akkor nem ölhetnek az éjjel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik