Szórakozás

Ázsia Expressz-finálé: Ördög Nóra kihirdette az idei évad győztes párosát

tv2
tv2
A győztesek 10 millió forinttal gazdagodtak.

Több hét után véget ért az Ázsia Expressz a TV2-n: a döntő előtt búcsúzott Pető Brúnó és Kempf Zozo, így a fináléban Kucsera Gábor és Tóth Dávid, valamint Hegyes Berci és Vágner Fanni mérkőztek meg egymással több feladaton keresztül.

A legnehezebb kétségtelenül az a feladat volt, amelynél a versenyzők egyensúlyérzékére volt szükség: egy fejükre helyezett kosárral (amiben szennyes ruhák voltak) kellett 800 métert gyalogolniuk Ördög Nóráig.

A szinte lehetetlennek tűnő kihívást nehezítette, hogy szél volt a városban. Ha lepottyant a kosár a fejükről, visszatérhettek a kiindulóponthoz, és kezdhették újra. Miután célba értek, a szennyest ki kellett mosni, majd kiteregetni. Amennyiben helyes sorrendben helyezték fel a ruhákat – amiken azon városok nevei szerepeltek, ahol megfordultak a műsor alatt – a szárítóra, Ördög Nóra útba igazította őket egy következő úti célhoz.

Ott helyi szokás alapján tojásokat kellett egymás fején összetörni, és az azokból kipottyanó szótöredékek alapján összerakni a következő célállomás nevét. Az utolsó előtti feladatnál egy marimba nevű hangszeren játszottak dalokat a helyiek a versenyzőknek (itt Pető Brúnó és Kempf Zozo adták a zenéket), ezeket kellett megfejteni. Minden dalt ki kellett találni, addig nem mehettek tovább.

Ha ez sikerült, egy bárba vezethetett a játékosok útja, ahol megint csak nyomokat kerestek: elfogyaszthattak egy-egy italt, az abban lévő jégkockákban pedig kódok rejtőztek. Összerakva 1492-t adott ki, és miután a számot bepötyögték egy tabletbe, az újabb helyszínre navigálta őket Guatemalán belül.

Az utolsó feladatban egy buszt kellett megtalálniuk a GPS alapján, és abban rálelni az utolsó nyomra, ami Ördög Nórához vezette a versenyzőket. Amelyik páros gyorsabb volt, győzött.

A győztes végül Kucsera Gábor és Tóth Dávid párosa lett, ezzel 10 millió forintot nyertek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ázsia Expressz (@azsiaexpressztv2) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Ázsia Expressz: kiesésük után Pető Brúnó alig várta, hogy Ördög Nórát ölelgethesse
Korábban eléggé odáig meg vissza volt a műsorvezetőért, még dalt is írt róla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik