Szórakozás

Házasodna a gazda: Gergő gazda Kírát, Kevin gazda Zsuzsit választotta

RTL
RTL
Többi jelöltjüket hazaküldték.

A héten véget ér a Házasodna a gazda, így az események is felgyorsultak: a keddi részben Gergő gazda és Kevin gazda is kiválasztották azt az egy lányt, akit álomrandira visznek.

Gergő gazda és Kíra először töltötték együtt az éjszakát, másnap reggel pedig megbeszélték, hogy mindketten nagyon jól érezték magukat. A férfi már ekkor elárulta a lánynak, hogy őt választja, őt viszi el az álomrandira Szardíniára. Ezt azonban először még Szandival is közölni kellett, akit egyedül hagytak a gazda tanyáján. Bár csak virágnyelven árulták el a lánynak, hogy mi történt köztük éjszaka, az biztosan kiderült, hogy a gazda Kírát választotta. Szandi csalódott volt a döntés hallatán, később úgy nyilatkozott:

Szerintem egy nőnek legyen tartása! Ez nagyon kevés idő volt, hogy megismerjük a Gergőt, és egy éjszaka alatt nem tudod megismerni. Én nem adtam volna könnyen magamat, meg egyébként sem gondolom, hogy ennek itt lett volna az alkalma.

RTL Gergő gazda és választottja, Kíra

Kevin gazda is összehívta jelöltjeit, hogy átbeszéljék az elmúlt napok történéseit, de már az elején gyanús lehetett, hogy mire akar kilyukadni, ugyanis Zsuzsinak szólította Lucát. Először kíváncsi volt mindenki véleményére, majd kifejtette és meg is indokolta végleges döntését.

Minden randi tökéletes volt, viszont volt egy, ami kicsit még jobban sikerült, méghozzá Zsuzsival. A tóparti vacsoránál, tánc közben elcsattant egy csók, és ez bennem elindított egy olyan folyamatot, ami azt jelképezi, hogy meg szeretnélek ismerni még közelebbről, Zsuzsi, és több időt szeretnék veled tölteni

– jelentette be a gazda.

Miután a két másik arajelölt távozott, Kevin gazda megkérdezte Zsuzsit, ő szeretne-e maradni, amire a lány igennel felelt, később pedig elárulta:

szerelmes lett, és úgy érzi, megtalálta az ikerlángját.

Ők a spanyolországi Valenciába utaznak álomrandira.

József gazdának nem volt ilyen sikere, egyetlen kijelentésével ugyanis két feleségjelöltjét is elüldözte, így ő a már korábban hazaküldött Böbét szeretné visszacsábítani, hogy elvihesse az álomrandira. Hogy Böbe végül mit válaszol, és hogy ki lesz Anna gazdasszony választottja, kiderül a műsor szerdai epizódjából.

Kapcsolódó
Házasodna a gazda: József olyan kijelentést tett, ami után mindkét jelöltje faképnél hagyta
Kriszti sírva is fakadt azon, amit a gazda mondott neki a műhelyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik