Szórakozás

Jennifer Aniston és David Schwimmer is közös fotókkal búcsúztak Matthew Perrytől

Ron Davis / Getty Images
Ron Davis / Getty Images
A színész október végén, 54 éves korában hunyt el.

Matthew Perry október 28-án, 54 évesen hunyt el. A színészre Los Angeles-i otthonában találtak rá a jakuzziban. Hirtelen halálát követően egykori kollégái sorra búcsúztak tőle a közösségi platformokon, a Jóbarátok stábja kezdetben közös közleménnyel gyászolt, nemrég viszont Matt LeBlanc, Courteney Cox majd David Schwimmer és Jennifer Aniston is felidézték kedvenc közös pillanataikat, hogy az emléke előtt tisztelegjenek.

Matty, köszönöm ezt az elképesztő, nevetésben és kreativitásban gazdag 10 évet. Soha nem fogom elfelejteni a kifogástalan komikus időzítésedet és az előadásmódodat. Fogtál egy sima párbeszédet, kedved szerint hajlítottad, az eredmény pedig olyan eredeti és váratlanul vicces lett, hogy máig megdöbbentő. És volt szíved, amivel nagylelkű voltál. Megosztottad velünk, így hat idegenből egy családdá válhattunk

– írta posztjában Schwimmer, hozzátéve: az általa megosztott kép az egyik kedvenc közös emléke néhai kollégájával, ami most egyszerre mosolyogatja meg, és érezteti vele a gyászt.

Elképzellek valahol ott fent, ugyanebben a fehér öltönyben, zsebre tett kézzel, ahogy körülnézel: lehetne még több felhő?

– zárta sorait.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

David Schwimmer (@_schwim_) által megosztott bejegyzés


Nem sokkal Schwimmer búcsúposztja után Jennifer Aniston is megosztotta a gyásszal kapcsolatos gondolatait az Instagram-oldalán. Mint írta, Perry elvesztése olyan érzelmi hullámot indított el benne, amihez hasonlót még nem tapasztalt, úgy véli viszont, hogy ezt az érzést teljesen meg kellett élnie ahhoz, hogy felidézhesse az öröm és a hála pillanatait is, melyek néhai kollégájához kapcsolják.

Mélyen szerettük őt. A DNS-ünk része volt. Mindig hatan voltunk. Egy kiválasztott család volt a miénk, ami örökre megváltoztatott bennünket, és azt, hogy milyen utat járunk majd be. Matty tudta, hogy szereti megnevettetni az embereket. Ahogy ő mondta, ha nem hallotta a nevetést, azt hitte, meg fog halni. Az élete szó szerint ettől függött

– fogalmazott a színésznő, aki egy korábbi beszélgetést is megmutatott követőinek Perry és közte, melynek alkalmával előbbi egy régi közös fotójukat küldte el neki, mondván, szebbé tette a napját, amikor meg tudta nevettetni.

Matty, nagyon szeretlek, és tudom, hogy most már teljesen megbékéltél, nincs többé fájdalmad. Minden nap beszélek veled… néha szinte hallom, ahogy azt mondod: lehetnél még őrültebb? Pihenj, kisöcsém. Mindig feldobtad a napomat…

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jennifer Aniston (@jenniferaniston) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
„Minden nap hiányzol, Matty” – Courteney Cox kedvenc közös jelenetükkel búcsúzott Matthew Perrytől
A Jóbarátok egyik szerelmespárját, Monicát és Chandlert alakították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik