Szórakozás

Stohl Luca a hétvégén visszatér az ATV Híradóba

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Fél évvel a kislánya születése után.

Stohl Luca a napokban beszélt arról, hogy áprilisi búcsúja után hamarosan visszatér majd a képernyőre. Az ATV közleménye szerint ez most szombaton fog megtörténni, amikor is a műsorvezető ismét csatlakozik a Híradó stábjához.

Nagyon izgatottan várom a szombatot. A visszatérésben édesanyám fog segíteni nekünk, aki bejön velünk az ATV székházába és vigyáz Rózára, amíg a stúdióban vagyok. Két Híradó közt pedig meg tudom majd etetni és puszilgatni a kislányomat. Fokozatosan térek majd vissza, eleinte havi néhány napot leszek csak képernyőn, megnézzük, hogy miként működik ez az új rendszer. Azt gondolom, hogy egy gyereknek is fontos, hogy az édesanyja kiegyensúlyozott és boldog legyen, nekem meg már hiányzott a tévézés és a csapat is. Az ATV vezetősége és a közvetlen kollégák is nagyon segítőkészek, amiért hálás vagyok nekik

– fogalmazott Stohl, aki tavasszal adott életet a kislányának.

A csatorna közleményéből az is kiderült, hogy Rónai Egon egy ideig reggelente is köszönti majd a nézőket a Start című műsorban – újra.

Az ATV-nél nemrég más személyi változás is történt: Gajdos Tamás hétfőn azonnali hatállyal távozott a csatorna hírműsoraiból, miután a hétvégén fegyelmi eljárás indult ellene: ismét nem jelent meg ugyanis a Híradó stúdiójában, holott az ATV etikai kódexe előírja, hogy a műsorvezetőknek az adás kezdete előtt egy órával már az épületben kell tartózkodnia. A műsorvezető ma nyilatkozott először az ügyet illetően.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik