Szórakozás

Férjeik sem tudják megkülönböztetni az egypetéjű ikreket, annyira hasonlítanak – mindenben

Életük párjával ugyanazon a napon találkoztak, nagyjából egyszerre születtek meg gyermekeik is.

Egy Daily Mail által a napokban bemutatott ikerpár tagjai az élet minden területén hasonlítani próbálnak egymásra, amiben sokszor a szerencse is szerepet játszott– például akkor, mikor ugyanazon a napon ismerték meg férjeiket.

A Floridában élő Stephanie Buckman és Sammie Nowakowski bevallották, annyira hasonlítanak egymásra, hogy még párjaik számára is nehézséget jelent különbséget tenni köztük – amit időnként csínyből tesztelnek is rajtuk.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Tox Twins (@toxtwins) által megosztott bejegyzés

A 30 éves testvérek túl azon, hogy kívülről megszólalásig ugyanúgy festenek, állítólag mikor valóban meg is szólalnak, ugyanazon a tónuson cseng a hangjuk. A velük született fizikai adottságaik mellé ugyanolyan ruhákban járnak, frizurájuk hasonló, autójuk ugyanolyan, valamint mindketten orvosi asszisztensként dolgoznak – természetesen ugyanabban a gyógyfürdőben. Férjeiket egy napon ismerték meg, egy munkahelyi kirándulás során, azóta pedig egymás közelébe költöztek, igen hasonló házakba, és első gyermekükkel is nagyjából azonos időben voltak állapotosak. Háziállatuk is van, két golden retriever, melyek ugyanazon alomból kerültek hozzájuk. A testvérek szerint nem csak a külsőségekben lehet ilyen sok egyezést felfedezni, hanem személyiségjegyeikben is, valamint férjeik is hasonló tulajdonságokkal bírnak.

Náluk is extrémebb talán annak az egypetéjű ikerpárnak az esete, akik szintén egypetéjű ikrekhez mentek férjhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik