Szórakozás

60 kamera, mexikói sztárpincér, óvszerraktár – az Éden Hotel forgatási helyszínén jártunk

rtl
rtl
Nem újdonság és nem is magyar sajátosság a stratégiai realityk esetében, hogy a produkciókat egzotikus környezetben veszik fel. Az idén több év kihagyás után visszatérő Éden Hotelnek például Mexikó volt a helyszíne, a forgatásra pedig a 24.hu is meghívást kapott a csatornától.

Jaliscóban, Mexikó egyik szövetségi államában járunk. A november 20-án induló Éden Hotel forgatási helyszíne Pérula és San Mateo települések közelében található a Csendes-óceán partján. Magyarországról több mint egy nap ide eljutni, még a legközelebbi, Puerto Vallarta-i reptér is háromórányi autóútra van.

Külföldi turisták állítólag nem jönnek ide, kizárólag a mexikóiak üdülnek errefelé. Ám hétvégenként nagy a nyüzsgés, pont, mint a Balatonon: a közeli kisvárosok megtelnek élettel, a partszakaszok gyerekzsivajtól hangosak.

rtl

Mi azonban Európából, Budapestről érkeztünk ide, és néhány dolgon korán túl kellett lendülnünk: a csapvíz nem iható, a vécépapírt nem szabad a toalettbe dobni, kizárólag a mellé készített szemeteskukába. Ettől eltekintve

a hely valóban édeni.

Morajló óceán, kellemesen fülledt levegő, talán még a Hold is közelebbinek tűnik innen. Már-már úgy érezni, sehol máshol nem ennyire édes a mangó, ízletes a friss avokádóból készült guacamole. De az ízletes falatokon túl más miatt is érdekes Jalisco: itt forgatták az Éden Hotel új évadát, ami először 2011-ben került képernyőkre, és – több csatornaváltás után – ezúttal az RTL+-ra és az RTL-re érkezik az új évad.

Bárki kibérelhetné

Április végén kezdődött a reality forgatása, és hat hétig tartottak a munkálatok. A hatvanfős magyar stáb nagy részét óceánra néző bungalókban szállásolták el, melyek autóval pár percnyire vannak attól a magántulajdonban lévő villaegyüttestől, ahol a játékosok töltötték mindennapjaikat. Mindkét szálláshely kibérelhető bárki számára, amikor éppen nem forgatnak ott, noha erre az elmúlt időben szinte alig volt alkalom.

Ez nem egy új keletű helyszín, a skandináv országok az elmúlt 15–17 évben rendre ebben a megyében forgatták ezt a formátumot

– meséli nekünk Pető Gábor, a műsort gyártó Paprika Studios executive producere. Tőle tudjuk meg, eddig nem abban a villában zajlottak a felvételek, ahol most.

rtl

„Felmerült bennük az igény, hogy változatosság legyen a helyszínek között. Minő szerencséjük, hogy megtalálták ezt az újat, nem messze a régitől. Fontos, hogy legyen egy szép forgatási helyszín, ami alkalmas a formátum elkészítésére, de szintén feltétel, hogy a stábnak is legyen kellő számú és minőségű szálláslehetőség a közelben, hogy ne kelljen a munkanapok egy részét csak utazással tölteni. Maga a stábszállás tehát nem is változott, csak a forgatási helyszín került még közelebb hozzá.”

Pető azt meséli, a skandinávok nagyon baráti módon dolgoznak: a svéd, dán és norvég forgatócsapat általában együtt bérli ki a helyszínt, hozzájuk csatlakoznak néha olyan országok munkatársai, akik nem készítik minden évben ezt a formátumot – így a magyar stáb is.

Mire megjöttünk, a mexikóiak kitűzték a piros-fehér-zöld zászlót a kapura.

Nemcsak egy zászló kitűzésében ilyen figyelmesek, a stábra és a reality szereplőire is a helyiek főznek, és bár mindig „híresen rossz” szokott lenni az ellátás, ezúttal nagyon elégedett volt a magyar csapat.

Összetolni az ágyakat? Még mit nem!

A villa közvetlenül az óceán mellett található, a játékosok viszont engedély nélkül nem mehetnek ki a partra saját biztonságuk érdekében. Mexikóban egyébként nem is szokás privatizálni a partszakaszokat, így lényegében bárki besétálhat az apartman előtti részre, a hívatlan vendégek behatolását éjjel-nappal biztonsági őr akadályozza meg.

Ottlétünk során a villába is benézhettünk, amíg a játékosok elhagyták azt egy párválasztó ceremónia idejére. Amikor épp nincs műsorforgatás, szállodaként funkcionál az apartmanház. Ehhez mérten tágas, és rengeteg közös használatú tér áll a szereplők rendelkezésére: étkező, nappali, bárpult, medence és számos olyan zug található, ahová elvonulhatnak, ha egy kis privát szférára vágynak, netán szeretnék megbeszélni egymással ügyes-bajos dolgaikat.

rtl

Az alvás kardinális kérdés: öt különböző hálószobában kaptak helyet, ezek mindegyikében két darab kétszemélyes ágy van, így a pároknak nem kell együtt aludniuk, hacsak ők maguk nem akarnak egymás közelében lenni. A fekvőhelyeket mindemellett lehetetlenség elmozdítani, ugyanis mindnek betonból van az alapja.

Elbújni sehol nem lehet a villában, a beköltözők minden lépését követi a csaknem 60 darab, falra szerelt kamera.

Tömör ajtókat alig találunk a házban, a kamerák mindenhová, még a fürdőszobákba és az illemhelyekre is belátnak. És persze mindenhol tükrök vannak a jobb beláthatóság érdekében. A magyar verzió egyebek mellett humánusabb a skandinávokénál, mert az RTL-es műsorban a szingli beköltözőnek is akad egy kanapé a társalgószoba félreeső sarkában.

Előfordult, hogy náluk egy vécéfülkében felakasztott függőágyon kellett aludnia annak, aki éppen egyedülálló volt a műsorban

– mondja Pető.

rtl

A szereplők kényelmét napközben helyi személyzet szolgálja, néhányuknak bejárásuk van a villába is, így a műsorban is feltűnnek. Az Antonio nevű pincér – aki esténként koktélokat kever, illetve a fontos infókat és instrukciókat tartalmazó leveleket viszi be a reality szereplőinek – például már népes rajongótáborral rendelkezik Norvégiában. A kiszolgáló részen van egy jól felszerelt kamra is alkoholos italokkal, dohánytermékekkel és óvszerrel, ha esetleg a játékosoknak szükségük lenne rá. A párválasztókat és egyéb közösségi programokat a telken található téren rendezik meg. Itt sem volt szükség külön díszlet felépítésére, a látványos háttér ugyanis adott egy valódi templomtoronynak köszönhetően.

Ami pedig a randikat illeti: ezek általában közeli külső helyszíneken zajlanak – látogatásunk idején az egyik páros például a szomszédos település mólóján romantikázhatott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik