Szórakozás

Már majdnem egymillió dollárt keresett az amerikai ex-tanár az OnlyFansen

Tanári állását kénytelen volt otthagyni, de most, főként az utóbbi egy hónap botránya miatt, nagyon jól keres.

Brianna Coppage-t alig több mint egy hónapja függesztették fel Missouriban a tanári állásából, mikor az iskola vezetői megtudták, az OnlyFansen megosztott erotikus tartalmaival keres pénzt másodállásban. Diákhitele volt, közben a harmadik diplomáját próbálta megszerezni.

A 28 éves nő, aki öt éve dolgozott oktatóként, végül a belső vizsgálat vége előtt bejelentette, hogy felhagy addigi főállásával, annak ellenére is, hogy indult egy petíció azért, hogy a missouri St. Clair High School vegye vissza. Az aláírásgyűjtést egyébként nagynénje indította el, 2866-an álltak az ügy mellé.

Az oldalon most azt írják, a petíció sikerrel járt, mert Coppage többet keres, mint korábban.

Tanárként 42 ezer dollárt (15 millió forintot) keresett egy év alatt, most, a felhajtás eredményeként egy hónap alatt ennél jóval többet. Így ki tudta fizetni a diákhitelét és más tartozásait is, szerinte tanárként ezek rendezésére soha nem lett volna képes.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

St. Louis Post-Dispatch (@stltoday) által megosztott bejegyzés

Coppage a FOX-nak nyilatkozva elmondta, sokan kérdezték tőle, miért nem vállalt egy szokványosabb másodállást, amire azt tudja felelni, hogy egy tanár munkaidejének nincsen vége azzal, hogy vége a tanításnak, utána például ki kell még javítani a dolgozatokat.

Több tízezren fizettek elő az oldalára, a nyáron elindított OnlyFans-fiókjával már majdnem 1 millió dollárt keresett.

Azt mondja, hogy bár komoly bevételre tett szert az utóbbi egy hónapban az új feliratkozóknak köszönhetően, de azért sajnálja a történteket.

A diákoknak soha nem kellett volna ezt látniuk.

Elismeri, talán nem a legjobb ötlet volt, hogy nem számolt azzal, még ha nem is a valódi nevén van fent az oldalon, egyszer valaki rá fog bukkanni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Brianna Coppage (@bricoppage) által megosztott bejegyzés

Az iskola egy közleményt adott ki, amelyben a korábbi híreket cáfolva közölték, nem az iskolához köthető ember dobta fel Coppage-t, hanem egy az intézménytől teljesen független személy vette fel velük a kapcsolatot. Utána jogi segítséget kértek, aminek alapján titkos belső vizsgálat indult, de az valahogy kitudódott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik