Szórakozás

Kevin gazdával sem volt hajlandó tárgyalni Petra, miután a yorkie-ja elszökött, és egy kan tacskóval tért haza

RTL
RTL
A lányt a történtek után az sem nagyon érdekelte, milyen randevút talált ki nekik a gazda másnapra.

A Házasodna a gazda szerda esti adásában Kevin gazda egy napra egyedül hagyta jelöltjeit a birtokán. Ez idő alatt Petra szuka kutyája, Angel (akit otthonól hozott magával a cicájával együtt) egyre messzebb került a kerthelységtől, láthatóan egy tacskó keltette fel az érdeklődését.

Angel, szóltam! Danger Angel!

– kiabált házi kedvence után a lány, a kutya viszont kezdett eltűnni a látóköréből.

Miután a többi jelölt felvetette, hogy talán ideje lenne elindulni a kalandvágyó yorkshire terrier után, úgy tűnt, már késő, hiába köröztek ugyanis a lányok, nem leltek a kutya nyomára. Ahogy közeledett az este, visszatértek Kevin gazdához, Petra pedig egyre feszültebb lett.

Komolyan mondom, segítsetek megkeresni a kutyámat, mert ez így nem oké! Üljünk be kocsiba, menjünk el, induljunk el megkeresni. Sötétedik be, nem lesz meg!

– lépett be hevesen a konyhába, a jelöltek viszont ekkora már úgy gondolták, nem segítenek azzal, ha kocsiba ülnek. Amikor egyik vetélytársa öleléssel próbálta nyugtatni Petrát, elküldte.

Angel végül még naplemente előtt hazatért, nyomában a kan tacskóval. Petra ekkor már tudta, hogy megtörtént a baj, és meglehet, hogy a kiruccanásból keverék-kiskutyák születnek majd.

Takarodj el innen, mert felrúglak!

– próbálta elüldözni az idegen ebet.

A történtek után Petra bezárkózott a szobájába, ahová Kevint sem akarta beengedni magához, a gazda viszont benyitott, hogy érdeklődjön, miért szomorú a jelöltje.

– Mondok neked egy meglepetést a holnapi nap miatt.
– Azt, hogy aludhatok egész nap? Vagy hazaküldesz?
– Figyelj rám, aztán elmondom!
– Nem figyelek

– hangzott a szóváltás.

Kevin gazda végül elmondta, hogy másnapra lovaglással készült a jelöltjének, ezért arra kérte, kényelmesen öltözzön, Ezt követően Petra köszönetet mondott a gazdának, majd jó éjszakát kívántak egymásnak.

Kapcsolódó
„Szép és dögös csaj vagyok” - mutatkozott be Petra, aki a házi kedvenceit is elvitte Kevin gazdához
Úgy véli, nem szorul rá, hogy ki kelljen vívnia a figyelmet, mert bárhová is megy, minden szem rá szegeződik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik