Az egész Egyesült Államok egyik legdrágább környékén, New Jerseyben áll az a több mint ötmillió dollárt (több mint kétmilliárd forintot) érő villa, melybe szörnyű múltja senki sem akar beköltözni – írja a Mirror című brit bulvárlap.
A villa az 1900-as évek elején épült, majd egy Brown nevű sikeres üzletember vette meg és költözött be a feleségével és a két gyerekükkel. A házaspár mindent megtett azért, hogy a gyerekek boldogan nőhessenek fel: egy kinti úszómedence és teniszpálya mellett egy belső kosárlabdapályát is kialakítottak nekik a házban.
Egy napon az üzletembert holtan találták a saját otthonában. Meggyilkolták. A felesége és a gyerekei nem tudtak tovább ott élni, úgy döntöttek, inkább kiköltöznek és eladják a házat. A gyilkosság miatt azonban senki sem akart beköltözni a villába. Az ingatlant végül egy befektető vette meg, aki lerombolja, hogy egy nagyobb villát építsen majd a helyére.
A házról és a környezetéről a Silent Hill Exploratinos YouTube-csatorna készített videót. A felvételen látszik, hogy már a munkálatok is elkezdődtek a területen.