Szórakozás

Molnár Áron Nagy Ervin vereségéről: Beleállt, ahogyan olyan közügyekbe is, amelyekbe senki nem mer

Sallak Dóra, Balogh László / RTL
Sallak Dóra, Balogh László / RTL
Számon kérte a színészen élcelődő kommentelőket.

Nagy Ervin és Árpa Attila vasárnap csaptak össze a Sztárbox negyeddöntőjének első fordulójában. Találkozójuk alig másfél percig tartott, Árpának ennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy földre küldje színészkollégáját, akinek az edzője be is dobta a törölközőt, jelezve, hogy ideje lefújni a meccset.

Nagy Ervin teljesítményét azóta többen is bírálták különböző kommentszekciókban, nekik válaszolt nemrég Molnár Áron, aki szintén szerepel a műsorban – az első meccsét Frohner Fecó ellen vívta, és szintén kiütéssel nyert a fodrásszal szemben.

Ervin az egyik legjobb barátom. Teljes vállszélességgel állok ki mellette. A fanyalgóktól hadd kérdezzem meg, hogy bokszoltak-e már 100 kiló fölött lévő emberrel? Mert én utánaszámoltam és 10 bunyóm volt 100 kiló feletti bokszolókkal. Mind igen emlékezetes volt. Az egyik után 1 hétig nem tudtam normálisan rágni, volt, amikor az orromra kaptam párat, ami után 2 hétig sípolt az orrom, ha levegőt vettem és az első gyomrosomat is 100 kilóstól kaptam, ami után 3 napig nem igazán tudtam normálisan lélegezni

– kezdte posztját Molnár.

Hozzátette, a kollégája esetében is biztosan lehet hibákról beszélni, de kíváncsi lenne, ki tudna hidegvérrel, taktikusan bunyózni egy élő műsorban azután, hogy éjjelente rendszeresen ikrekhez kel fel, aztán próbákra, forgatásokra, és emellett edzésekre is jár.

Ervin, ahogy volt lehetősége, a legkorrektebben vállalta a vereségét és nem keresett szaros kifogásokat. Beleállt. Mint ahogy beleáll olyan közügyekbe is, amelyekbe senki nem mer. Nem most került életében először padlóra, nem most veszített el először csatát, de mindig felállt és ment tovább, és megy tovább, mint egy igazi harcos! Bár minden fanyalgó ennyire tökös lenne, ennyire vállalná a felelősségét és ennyire beleállna közügyekbe. Csak hát ugye pofázni a pult mellől mindig könnyebb. Csináljátok utána

– zárta sorait a színész, aki nemrég azt is elárulta, szerinte melyik Sztárbox-meccs alakul majd a legizgalmasabban.

Kapcsolódó
Nagy Ervin a vereségéről: Életem nagy feladata lesz feldolgozni
Árpa Attila másfél perc alatt ütötte ki a színészt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik