Szórakozás

Berki Mazsi Megyeri Csilláról: Köszönöm a pofonokat és elnézést, hogy elkentem a száját

Sallak Dóra, Balogh László / RTL
Sallak Dóra, Balogh László / RTL
Az influenszer úgy véli, a vasárnapi meccs után sem Megyeri, sem az edzője nem „mazsoláznak” majd akkora vigyorral.

Vasárnap este Megyeri Csilla és Berki Mazsi  is összecsaptak a Sztárbox ringjében, négy menet után a szakmai zsűri utóbbit kiáltotta ki győztesként. Az influenszer nemrég a közösségi oldalán osztotta meg a meccsel kapcsolatos gondolatait, mondott továbbá köszönetet a támogatóinak és az edzőjének.

Köszönöm az edzőmnek, Túrós Arnoldnak hogy hitt bennem, és elvárások nélkül állt mellettem a ringben. Köszönöm, hogy »gondolkodó ökölvívót« nevelt belőlem, de a tanulásnak még közel sincs vége! (…és MÉG ökölvívónak sem tartom magam) Köszönöm az edzőpartnereimnek és bokszos családomnak! Köszönöm, hogy a legjobbaktól tanulhattam és nem kinevettetek, ha hibáztam, hanem építettek, segítve a fejlődésemet. Köszönöm az RTL munkatársainak és a produkció minden egyes tagjának

– sorolta Berki, aki az ellenfelének is odaszúrt néhány mondattal.

A reggelt imával kezdtem. Nemcsak magamért, hanem Csilláért is imádkoztam. Köszönöm Neki, hogy ringbe szállt velem. Köszönöm a pofonokat és elnézést, hogy elkentem a száját. Most már minden bizonnyal az edzőjével nem mazsoláznak akkora vigyorral. Ne felejtsétek el! A SZERETET MINDIG GYŐZ!

– zárta posztját.

Kapcsolódó
Sztárbox: Háromból két meccs kiütéssel végződött az első adásban
Árpa Attila másfél perc alatt küldte földre Nagy Ervint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik