Hunyadi Donatella a Dancing with the Stars legutóbbi adásában előadott produkciójával édesanyjának, Kiszel Tündének akarta meghálálni a tőle kapott szeretetet és gondoskodást. Profi partnerével, Bődi Dénessel rumbáztak.
Hunyadi a kisfilmjében arról beszélt, gondolkodás nélkül élete legfontosabb személyének akart hálát adni táncával, aki egyben a legnagyobb bizalmasa és az egyik legjobb barátja is.
Ő hozott egy döntést a születésemkor, hogy bevisz engem a médiába. Nyilván én ezt nem választottam, és volt idő, amikor hibáztattam őt egyes dolgokért, viszont ma már semmiért nem hibáztatom. Mindent a legjobb belátása szerint csinált. Azért vagyok hálás neki a leginkább, mert azok az értékeket, amiket ő nekem átadott egész kicsi koromtól fogva, egyszerűen hihetetlenek. Ezeket akkor még nem értékeltem
– magyarázta az előadóművész, majd azt is elárulta: volt olyan korszak, amikor nem fogadta olyan jól anyja közeledését.
Nekem rossz azt olvasni, mikor őt szidják vagy bántják. Legszívesebben mindenkinek megmondanám, hogy ezt ne, meg hogy ezt miért… De mindegy! Mindig próbálok benne maradni abban, ami köztünk van, és hogy az jó, és mi ezt tudjuk. Ez elég!
Az interjú alatt Kiszel Tünde is ott volt, meg is hatódott lánya szavai hallatán. A könnyek a műsor későbbi részében is előjöttek, miután Hunyadi Donatella élő adásban mondott köszönetet az anyjának, és egy csokor virágot adott át neki.
Mint utóbb kiderült, Kiszel Tünde előtt egészen az adásig titkolták, hogy neki készülnek a tánccal, csak a stúdióban szerzett tudomást róla.
Innen is szeretnék hálát és köszönetet mondani neked, viszont azt is, hogy mostantól megy egyedül is. Köszönöm szépen, amit eddig tőled kaptam, és remélem, hogy ezentúl is folyamatosan ott leszel, mint édesanya
– üzente Hunyadi a színpadról Kiszel Tündének.
Bár a zsűri meghatódott, a pontszámok alapján a duó veszélyzónába került, ám végül ők kaptak újabb esélyt a jövő hétre.