Szórakozás

„Zolit jobb pasinak tartom, mint Attilát” – Virág szerint nem ciki, hogy másodjára szerepel A Nagy Ő-ben

TV2
TV2
Szerinte az, hogy újra jelentkezett a műsorba, csak azt bizonyítja, mennyi mindenre képes a szerelemért.

Péntek-Gyulai Virág másodszorra szerepel A Nagy Ő-ben: az előző évadban Árpa Attila szívéért versengett, a jelenlegiben pedig Jákob Zoltánt szeretné meghódítani. A Bestnek elárulta, már jóval azelőtt felfigyelt a milliárdosra a közösségi oldalain, hogy kiderült, 2023-ban ő lesz a Nagy Ő.

A posztjai alapján nagyon szimpatikusnak találtam, úgy tűnt, hogy egy laza, vagány férfi, aki imád élni. És hát én is bevállalós vagyok, szeretem a nyüzsgést. Gondoltam, passzolnánk. Így amikor kiderült a személye, azonnal jelentkeztem a műsorba. Úgy voltam vele, hogy semmiféle vesztenivalóm nincs. Sőt akár még úgy is alakulhat, hogy én leszek a következő Jákobné

– fogalmazott a 32 éves fitneszversenyző, majd úgy folytatta:

És egyáltalán nem tartom cikinek, hogy már másodjára szerepelek A Nagy Ő-ben, ez is csak arról árulkodik, hogy mennyi mindenre képes vagyok a szerelemért. Arról nem is beszélve, hogy Zolit sokkal jobb pasinak tartom, mint Attilát. Közvetlenebb, viccesebb. Nagyon jó a stílusa, tetszik, ahogy öltözködik. És Attilával ellentétben vele megvan köztünk a kémia.

Péntek-Gyulai a lapnak elmondta: dolgozik, vannak céljai, nem vágyik arra, hogy kitartott nő legyen. „Persze az nekem is fontos, hogy a páromnak legyen egzisztenciája, hogy tudjon támogatni, ha szükséges, de én senkin sem akarok élősködni” – jelentette ki, hozzátéve: az utóbbi nem mondható el mindegyik vetélytársáról, akik közül szerinte sokan rosszindulatúak és gonoszok. Megjegyzéseik java azonban lepereg róla, ahogy a kommentelőkkel sem foglalkozik.

Arc nélkül írogatnak, elhordanak mindennek, például nem egyszer megkaptam, hogy a testemmel keresem a pénzt. (…) Különben meg, ha valaki nem tudná, az IBS-en szereztem a diplomámat, ahol angol nyelven folyt az oktatás. Ezt a tudást szépen tudom kamatoztatni a családi vállalkozásunkban. Tehát azt is elutasítom, hogy buta lennék. Egyszerűen egyedi a beszédstílusom, mint ahogy a humorom is

– jelentette ki. Szerinte az a legnagyobb baj, hogy sokan teljesen félreismerik, pedig korábban senki nem bántotta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik