Szórakozás

Molnár György Elefánt: Nem bírok menni, ülni, mozogni, csak fájdalomcsillapítóval tudok létezni

Story4 TV
Story4 TV

A BEST Magazin készített interjút Molnár György Elefánttal, az Omega együttes gitárosával. Molnár a nyár elején nem szűnő mellkasi fájdalom miatt hívott magára mentőt. Később elmondta, szédüléssel is küzd, amivel több vizsgálaton is járt már, de az orvosai nem jöttek rá, mi okozza a panaszait. Később a gerincsérve is kiújult.

Súlyos gerincsérvvel küzdök, nem bírok menni, ülni, mozogni, csak fájdalomcsillapítóval tudok egyáltalán létezni.

A gitáros korábban kétszer küzdött meg a rákkal, már írt végrendeletet is:

Írtam is egy dalt, a címe Adj még egy napot. De a végrendeletemet is megírtam, mert nem tudtam, hogy túlélem-e az egészet. Fiatal feleségem van, két kicsi fiam, szeretném megérni, hogy ők hárman egyszerre végezzenek a tanulmányaikkal.

A lapnak elárulta, az asztrológiát jól ismeri, korábban kitanulta a mesterséget: „Volt egy válásom, aztán jött a lányom édesanyja, akivel nem voltunk házasok, de miután szétmentünk, padlóra kerültem. Ekkor megcsináltam magamnak a horoszkópomat, amiből az derült ki, hogy 16 év múlva talál rám újból a szerelem. Megfelelő méltósággal fogadtam a hírt, de azért dühített, és asztrológiával nem foglalkoztam többet. De pontban tizenhat évre megláttam Henikét, megismertem, azt mondtam magamban, ha olyan okos is, amilyen szép, akkor el kell őt vennem feleségül.”

best

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik