Élet-Stílus

Molnár György Elefánt: Sajnos alig tudok járni, de nem engedem műttetni magam

Sárközy Mariann / Story 4 TV
Sárközy Mariann / Story 4 TV
Kiújult a gerincsérve.

Molnár György Elefánt, az Omega egykori gitárosa nyár elején nem szűnő mellkasi fájdalom miatt hívott magára mentőt. Később elmondta, szédüléssel is küzd, amivel több vizsgálaton is járt már, de az orvosai nem jöttek rá, mi okozza a panaszait. A zenész most a Blikknek árulta el, hogy nemrég egy korábbi betegsége is kiújult.

Sajnos alig tudok járni. Kiújult a gerincsérvem, és minden egyes mozdulat pokoli kínokkal párosul. A rákot már legyőztem, az onkológusom mosolyogva mondta, ez ügyben már nem kell találkoznunk, Gyurikám. Azóta évente többször is megyek kontrollra, biztos ami biztos alapon, a leleteim jók, és ez a legfontosabb. De a testem mintha direkt ellenem dolgozna. Volt korábban az a súlyos otthoni balesetem, amikor elestem, és hónapokig tartott, mire úgy-ahogy felépültem. Még szerencse, hogy nem hajítottam el a botokat, melyekre támaszkodtam, mert most újra ezek segítségével közlekedem

– magyarázta Molnár, aki orvoshoz, gyógymasszőrhöz és kiropraktőrhöz is jár, a közelmúltban pedig egy Londonban dolgozó természetgyógyász is meglátogatta, hogy egy új módszerrel próbálja meg helyretenni. Az operációt ugyanis nem akarja vállalni.

Egyvalami biztos: nem engedem műttetni magam, nem kockáztatok. Inkább foggal-körömmel harcolok a gyógyulásért

– hangsúlyozta.

A gitáros jelenleg otthon alkot, új dalokon dolgozik, nemrég pedig a családjával ünnepelte meg a 74. születésnapját. A folyamatos fájdalmai mellett viszont az a helyzet is elkeseríti, amit a gyerekei iskolájában tapasztal.

Lassan már nem lesz tanár, aki kellően felkészítse őket, pedig az ország egyik legjobb tanintézményébe járnak. El tudom képzelni, mi lehet máshol… Amikor azt mondja a gyermekem kétségbeesve: Apu, egy hete nincs órarendünk, fogalmunk sincs, milyen óráink lesznek…

– tette hozzá.

Kapcsolódó
„Nem tudom, hogyan megyünk tovább” – orvosai továbbra sem tudják, mi lehet a baja Molnár György Elefántnak
Egy speciális vizsgálattól várta az áttörést, de az sem vezetett eredményre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik