Szórakozás

Szingli vagy svindli: Jeff állítja, hogy legalább ezer nővel lefeküdt már

Igen tapasztaltnak tartja magát.

A múlt héten startol el a Szingli vagy svindli című taktikai reality, ahol Tápai Szabina testvére, Tápai Andi keresi a szerelmet. A személyi edző tíz férfival költözött össze egy villában, akik között vannak facér és foglalt versenyzők is – utóbbiak zöld utat kaptak a párjaiktól a csábításra, ha ugyanis a reality végén Tápai olyan férfival szeretne tovább ismerkedni, akinek titkon barátnője van, a csalók vihetik haza a húszmillió forintos fődíjat, ami ellenkező esetben a főszereplőnek és az általa választott, a műsor kezdetén még egyedülálló illetőnek járna.

A show legutóbbi adásában Bucó és Jeff a kertben beszélgettek, utóbbi azt fejtette ki a vetélytársának, hogy úgy érzi, Tápai Andi nem szimpatizál vele, és esélyt sem akar neki adni, így nem tartja kizártnak, hogy emiatt esik majd ki. Hozzátette viszont, hogy az önbizalmával nincs probléma, és igen tapasztaltnak tartja magát ismerkedés terén.

Rengeteg, annyi nőm volt az életemben… az meg, akivel basztam, az meg üti azért az ezres darabszámot

– jelentette ki.

Kapcsolódó
Kinek ér meg húszmilliót, hogy végignézze párja hűtlenségét?
Akad abban némi perverzió, ha úgy próbálják egy celeb testvérének fejét elcsavarni kigyúrt, tetovált férfiak, hogy a barátnőjük mindezt a szomszédból nézi végig. A Szingli vagy svindli pont erre épít.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik