Szórakozás

„Kicsit úgymond majdnem egy gyilkosság lenne” – Agárdi Szilvi férje kifejtette, miért nem szeretnének egyelőre gyereket

Czerődi Gergő szerint veszélyes lenne babát vállalniuk úgy, hogy az énekesnő nem láthatja, mi történik a kicsivel.

Nemrég Agárdi Szilvi és férje, Czerődi Gergő voltak Palik Lászlóék vendégei az Ilyen az élet című YouTube-műsorban. A beszélgetés során arról is kérdezték a párt, terveznek-e közös babát, amire a hegesztéssel foglalkozó férfi rávágta, hogy nem.

Most még nem. Először nekünk kell összekovácsolódni. Jobban meg akarjuk ismerni egymást. Ha netán lesz gyerek, biztonságban akarjuk felnevelni. Ifjú házasként egy gyerek nem biztos, hogy összekovácsolna minket. Ott van a sok teher, vele kell foglalkozni. (…) Szerintünk ez eltávolítana minket

magyarázta Czerődi, majd kifejtette, hogy a feleségével egyébként is sajátos helyzetben vannak a gyerekvállalást illetően.

A gyerekneveléshez neki teljesen más aspektus kellene. Nem látná, hova esne a gyerek, mi esne rá. Nem tudok mindig ott lenni, szólni, hogy figyelj már, ráesik valami. Szerintem ez így kicsit úgymond majdnem egy gyilkosság lenne az ő részéről…

Agárdi ekkor átvette a szót, majd úgy folytatta, ő édes teherként gondolna egy babára, ám egyetért abban, hogy jobb lenne, ha először a férjével ismernék meg egymást jobban. De hozzátette, hogy „az élet úgyis utat tör magának, ha akar”.

A téma kapcsán Czerődi kijelentette, hogy szerinte önzés lenne a részéről, ha babát szeretne, hiszen a felesége nem láthatná, hogyan fejlődik a kicsi. Utóbbi viszont mint mondta, ha úgy alakul, újraterveznek.

Az említett interjúban az énekesnő arról is beszélt, hogy pusztán ajándéknak tartja a férje vonzó külsejét, számára ugyanis inkább a belső értékek fontosak.

Kapcsolódó
Agárdi Szilvi a férjéről: Az arcvonásait nem tudom kitapintani, de például szeretem, hogy kockás a hasa
Az énekesnőnek csak ajándék férje vonzó külseje, neki a belső számít inkább.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik