Szórakozás

Agárdi Szilvi a férjéről: Az arcvonásait nem tudom kitapintani, de például szeretem, hogy kockás a hasa

Palikék Világa by Manna / YouTube
Palikék Világa by Manna / YouTube
Az énekesnőnek csak ajándék férje vonzó külseje, neki a belső számít inkább.

Júliusban férjhez ment Agárdi Szilvia. Férjével, Czerődi Gergővel először adtak együtt interjút a Palikék Világa YouTube-csatornán. Elmesélték, hogyan ismerkedtek meg egymással, illetve arról is beszéltek, milyen hatással van kapcsolatukra az énekesnő látássérültsége. Czerődi elmondta: eleinte meg kellett szoknia, hogy mindent narrálnia kell párjának, de mindig örömmel tette ezt. „Élvezem, mert szeretem őt nagyon, és ilyenkor a szeretet indítja be ezt az egészet” – fogalmazott a férj, aki a műsorban azt mondta, azért is tudta elfogadni párja nemlátását, mert a családjában korábban találkozott már a vaksággal, a nagyanyja sem látott.

Letapogattam nyilván az arcát, de attól még hiába tapogatod le, az arcvonásokat nem tudod kitapintani, csak azt, hogy hol van anyajegye, milyen vastag a szemöldöke vagy mennyire borostás éppen. Szóval ezeket meg tudtam állapítani, de például én irtózatosan szerettem azt, hogy Gergő hasa kockás. Az egy vonzó dolog, na! Az kellemes dolog, és egy bónusz volt, de innentől a belső volt az, ami megnyert. Az csak egy ajándék nekem, hogy Gergő ilyen külsővel rendelkezik

– magyarázta Agárdi, aki azt is felidézte: amikor még csak ismerkedtek későbbi férjével, édesanyja azt mondta neki: „Ha meglátnád, bepisilnél.”

A teljes beszélgetés itt érhető el.

Kapcsolódó
Megházasodott Agárdi Szilvia: Sosem láttam Gerit, mégis hozzámentem
Az énekesnő elárulta: az esküvő alatt mindössze egyszer jutott eszébe, hogy nem lát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik