Szórakozás

Metta Schmuck Andorról: Szerintem csak előadja, hogy van lóvéja

A politikus nem nyűgözte le őt a harmadik randijukon.

A Kőgazdag Fiatalok legutóbbi adásaiban Metta Schmuck Andorral kezdett el ismerkedni. Az első találkozójuk után a magát világutazóként aposztrofáló nő egy esküvői fotózásra invitálta meg a politikust, ahol annyira jól érezték magukat együtt, hogy sort kerítettek egy harmadik randira is – ezt a mai évadzáró adásban láthatják majd a nézők, az új rész előzetesei szerint viszont Metta ezúttal kevésbé volt lenyűgözve, mint az első két találkozó alkalmával.

Miután asztalhoz ültek, közölte Schmuckkal, mennyire nem tetszik neki, hogy ismét piros nyakkendőben érkezett meg a randevújukra, mikor a múltkor már elmondta neki, hogy a krémszín sokkal jobban áll neki.

Hát azzal nem sikerült levennie a lábamról, hogy megint ugyanabban a ruhában volt. Még hogyha van neki öt egyforma, akkor is miért mindig ugyanazt veszi fel? Szóvá is tettem neki!

– magyarázta később a riportszobában, majd a reality többi szereplőjének is kifejtette a politikussal kapcsolatos ellenérzéseit.

Szerintem a csávó csak előadja, hogy neki van lóvéja. Én meg nem vagyok álszent, nem fogok olyannal randizni meg összejönni, aki mondjuk szarabb anyagi helyzetben van, mint én. Hát álljon már meg a menet!

ecsetelte Filipnek és Szandinak. Utóbbi egyébként amikor megtudta, kivel randevúzik Metta, hangos nevetésben tört ki.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik