Szórakozás

Fördős Zé elárulta, számára mi Rácz Jenő legzavaróbb szokása

Tulok András / RTL
Tulok András / RTL
A zsűritársak hárman osztoznak meg egy öltözőn.

A Konyhafőnök zsűricsapata 2019 óta változatlan: Fördős Zé, Sárközi Ákos és Rácz Jenő idén már a negyedik éve forgatnak együtt. A gasztroblogger (aki egyébként a kezdetektől a zsűri oszlopos tagja) nemrég az RTL stábjának mesélt arról, hogy kollégáival évadról évadra jobb a kapcsolatuk, és bár a forgatás sok stresszel jár, ők pedig hárman osztoznak meg egy öltözőn, nem szoktak balhézni, sőt, szerinte örülnek is, ha egymás mellett tölthetik az idejüket.

Természetesen hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy ilyen komplett forgatási évad alatt ne mennénk néha egymás agyára. De szerintem ezt tök jól megtanultuk kezelni

fogalmazott a gasztroblogger, akit arról is kérdeztek, zsűritársai mely szokásai zavarják a leginkább a közösen töltött napjaik alatt.

A Jenőnek az egyik idegesítő szokása az, hogy a mindennapi ügyeit szereti kihangosított telefon mellett intézni. És akkor az ember eldöntheti, hogy vagy végighallgatja, vagy inkább kimegy, vagy bedugja a fülét. De azért ezek ilyen túlélhető dolgok. Az Ákos ilyen szempontból sokkal békésebb figura

– árulta el Fördős, akivel később ugyanazt a séfismereti kvízt is megcsináltatták, mint korábban a zsűritársai mentoráltjaival.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik