Szórakozás

Szabó Erika a várandósságáról: Ha meglátok egy lépcsőt, elmondok egy imát az alján

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
Már csak pár hét van hátra a kisbabája születéséig.

Szabó Erika áprilisban jelentette be, hogy várandós az első gyerekével. Bejegyzéséven azt írta, nagyon régóta várták már a férjével, hogy szülők lehessenek, a babájuk pedig hamarosan meg is érkezik: októberre várják a kisfiukat, akinek a nevét egyelőre nem szeretnék elárulni.

Ha meglátok egy lépcsőt, akkor így elmondok egy imát az alján, mielőtt elindulok fölfelé

fogalmazott a Tények Plusz stábjának a színésznő, aki jelenleg a 32. hétben jár.

Mint mondta, mivel a férje orvos, őt kérte meg, hogy tartson neki babaelsősegély-tanfolyamot, az anyagot pedig igen komolyan kezdték el nemrég tanulmányozni. Szabó egyébként mostanra a színházi szerepeit is letette, hogy teljes mértékben a babavárásra koncentrálhasson, de ezt az időt sem csupán pihenéssel tölti. Naponta több kilométert sétál a kutyájával, hogy fitten tartsa magát, és varrással is elkezdett foglalkozni. Nemrég egy varrótáborban elkészítette az első blézerét, a jövőben pedig a gyerekének is szeretne apró ruhadarabokat és kiegészítőket varrni.

Egy színésznő azért alapvetően úgy él, hogy nagyon sokat dolgozik kifelé, és néha szerintem kell az, hogy találj valamit, amitől kicsit lelassulsz

– mondta új hobbijáról, majd azt is elárulta a nézőknek, hogy apás szülést terveznek a férjével.

Hozzátette, a babavárás időszakát az is nagyon széppé teszi a számára, hogy a színházi kollégái is nagyon örülnek a boldogságának, és úgy tudott elbúcsúzni a munkahelyétől, hogy azt érzi, mindenki visszavárja.

Kapcsolódó
Szabó Erika gyereket vár
Kismama-fotót posztolt magáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik