Szórakozás

Linda Evangelista dupla masztektómia mellett döntött 2018-ban a mellrák-diagnózisa miatt, tavaly viszont újra kiújult nála a betegség

Astrid Stawiarz / Getty Images for Fragrance Foundation
Astrid Stawiarz / Getty Images for Fragrance Foundation
Mivel úgy érzi, a jövője bizonytalan, minden egyes napért hálás.

Linda Evangelista nemrég a The Wall Street Journalnek adott interjút, melyben azt is elárulta, hogy az elmúlt öt évben kétszer is mellrákot diagnosztizáltak nála. Először 2018-ban, majd 2022-ben is. Mint mondta, azért hallgatott eddig minderről, mert nem akarta, hogy lesifotósok zaklassák az otthonában, miközben a betegséggel küzd.

Az éves mammográfián derült ki. A margók nem voltak jók, és egyéb egészségi tényezők miatt is habozás nélkül a masztektómia mellett döntöttem. Mindent magam mögött akartam hagyni, hogy ne kelljen ezzel foglalkoznom. Azt hittem, készen állok az életre, a mellrák nem fog megölni

idézte a modellt a WSJ nyomán a People.

A műtét után négy év telt el, mikor Evangelista egy csomót fedezett fel a mellén. Miután orvoshoz fordult, kiderült, hogy a betegsége visszatért. Saját bevallása szerint ekkor szó szerint azt mondta az orvosának, hogy ásson egy lyukat a mellkasába.

Nem akarom, hogy szép legyen. Azt akarom, hogy áss. Látni akarok egy lyukat a mellkasomon, ha végeztél. Értesz engem? Nem halok ebbe bele

– emlékezett vissza a beszélgetésre.

A modell hozzátette, eldöntötte, hogy mindent meg fog tenni a gyógyulása érdekében, és túljut a betegségen. Bár nemrég az onkológusa azt mondta neki, a prognózisa jó, ő nem volt elragadtatva a szótól. Azt remélte, jó helyett remek eredményeket mutatnak majd a leletei.

Az orvos azt mondta, ha egyszer visszatér, van esély rá, hogy újra vissza fog

– árulta el Evangelista, akivel egyúttal azt is közölték ekkor, hogy „borzalmas onkotípus pontszámai lettek”, ami szintén arra utal, hogy idővel ismét kiújulhat nála a kór.

A modell a történtekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, tudja, hogy fél lábbal a sírban van, de teljes ünnepi üzemmódban ég, amiért szeptember 13-án megjelenik a könyve, amit Steven Meisel divatfotóssal közösen készítettek. Hozzátette, mivel a jövőjét bizonytalannak érzi, minden egyes napért hálás.

Evangelista egyébként 2022 nyarán, több évnyi bujkálás után tért vissza a divatvilágba, 2015 és 2016 között ugyanis egy zsírbontó kezelés-sorozatnak vetette alá magát, amivel teljesen ellentétes hatást értek el nála, mint amilyenre vágyott volna: a beavatkozások a testét és az arcvonásait is eltorzították. A kezelést végző céget 50 millió dollárra perelte, az ügy tavaly júliusban zárult le.

Kapcsolódó
Felismerhetetlenné vált az egykori sztármodell – 50 millió dollárra perli a zsírfagyasztást végző céget
Régóta nem hallottunk Linda Evangelistáról, a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legismertebb divatmodelljéről. Nemrég azonban kiderült, hogy egy plasztikai műtét miatt „eltorzult” az arca, ő pedig ötvenmillió dollárt követel a cégtől, amely a balul sikerült kezelést végezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik