Szórakozás

Egyik kiadójuk nem kér tovább Steiner Kristófékból, mert egy intim fotó kikerült róluk a netre

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
És azt sem értékelték, hogy emellett OnlyFans-fiókot is működtetnek.

Néhány nappal ezelőtt Steiner Kristóf és párja, Nimrod Dagan közzétettek Instagramjukon egy videót, amely olyan – szerencsétlen – testhelyzetben ábrázolta őket, ami egyfelől sérti a platform szabályzatát, másrészt olyan testrészt láthattak követőik, amit nem feltétlenül szoktak mutogatni, inkább csak arra kijelölt oldalakon. Az ominózus, nemi szervet is mutató képkocka elterjedt a neten, és elért egy olyan könyvkiadóhoz is, amivel a pár együtt dolgozik.

Steiner arról számolt be az Instagramján, hogy ez a könyvkiadó értesítette őket: a kérdéses képkocka miatt, valamint régóta működő OnlyFans-fiókuk okán nem kívánnak a továbbiakban együttműködni velük.

Ma a kiadó, akivel a készülő könyvünkön dolgoztunk, értesített minket, hogy nem fogunk együttműködni a kép miatt, amit véletlenül elloptak a néhány napja közzétett videónkból, és mert kiderült, hogy van egy OnlyFans-fiókunk (amiről évek óta nyíltan beszélünk). Örültünk a döntésüknek, de kíváncsiságból megkérdeztük, hogy akkor nem adnák-e ki például Pamela Anderson könyvét sem? Hiszen neki évekkel ezelőtt kiszivárgott egy szexvideója, azóta pedig az Oxfordi Egyetemen tartott előadást a pornóról, és Szeretettel, Pamela című könyve jelenleg az Amazon eladási listájának első helyén áll. Nem kaptunk megfelelő választ.

Mi az az OnlyFans?

A 2016-ban indult OnlyFans egy előfizetésen alapuló közösségi platform, ahol a tartalomgyártók pénzért kínálnak tartalmakat, például képeket és videókat. A platformon igen nagy százalékban felnőtt tartalom található, számos felnőttfilmes, erotikus modell gyárt oda tartalmat.

Steiner úgy folytatja: „Bocsánatot kértek a döntésükért, mi pedig közöltük velük, hogy nincs miért sajnálkozniuk, fontos, hogy mindannyian ragaszkodjunk a saját értékrendünkhöz, mielőtt elkövetjük azt a hibát, hogy szorosan összekapcsolódunk, ami csak jövőbeli bajokat eredményez”.

Bármennyire is nem állt szándékunkban nyilvánosan megosztani a felvételt, tetszik nekünk ennek a jelenlegi áramlatnak az iránya. Elgondolkodtató, hogy még mindig egy olyan társadalomban élünk, ahol a meztelenség, a szexualitás vagy az intimitásról való szókimondás ellentétben áll azzal, hogy közben arról beszélnek, hogy komolyan veszik az illetőt. A mi könyvünk szerint lehetsz ügyvéd, tanár, politikus, szülő, színész, zenész, író, tudós, miközben megbecsülik a munkádat, és a szexualitásodat is magadénak tudhatod. Nem hinnénk, hogy bármelyik szakembert, bármelyik művészt büntetni kellene a véletlen hibáiért, amelyekért bocsánatot kér.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kristóf Joseph Steiner (@kristofsteiner) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik