Szórakozás

Vád alá helyeztek egy amerikai nőt, mert félmeztelenre vetkőzött a saját otthonában

Börtön és szexuális bűnelkövetőként történtő megbélyegzés fenyegetett Utah államban egy fiatal nőt, aki a saját otthonában, a férje társaságában félmeztelenre vetkőzött.

Nevetségesnek nevezte védence ügyét a 31 éves Tilli Buchanan ügyvédje, a fiatal nőnek mégis vádalkut kellett kötnie, hogy biztosan ne kerüljön börtönbe és a neve ne kerüljön fel a szexuális bűnelkövetők listájára – írja a Daily Star című bulvárlap.

Buchanan kálváriája 2019-ben kezdődött, amikor az akkor 27 éves nő és a férje egy nyári napon a garázsukban takarítottak. Mivel nagyon melegük volt és koszosak voltak, levették a felsőiket, így deréktól fölfelé mindketten meztelenek voltak, amikor betoppantak a férj előző házasságából származó gyerekek.

Buchanan azonnal igyekezett megnyugtatni a három, 9 és 13 év közötti gyereket, elmondta nekik, hogy nincs ok szégyenkezésre, hiszen az apjuk is félmeztelen. Úgy tűnt, a gyerekeket nem is zavarja különösebben az eset, az anyjuk azonban másképpen gondolta, ezért feljelentette Buchanant.

Mivel az utahi törvények szigorúan tiltják, hogy a nők felfedjék a melleik bimbóudvar teteje alatti részét, Buchanan komoly bajban volt. Az ügyész szerint ráadásul a nő az incidens idején alkoholt fogyasztott, és azt mondta a férjének, hogy csak akkor veszi vissza a felsőjét, ha a férje megmutatja neki a péniszét.

Ha az esküdtszék bűnösnek találta volna, Buchanan akár börtönbe is kerülhetett volna és a neve tíz évre felkerül a szexuális bűnelkövetők listájára. Ügyvédjével ezért úgy döntöttek, hogy nem kockáztatnak, inkább vádalkut kötnek. Buchanan beismerő vallomást tett, így az ügyét ejtik, ha következő egy évben nem követ el bűncselekményt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik