Szórakozás

A Konyhafőnök: Ádámot fánkevő versennyel hátráltatták, két darab után rosszul lett

Inkább hagyta nyerni a séfet.

A Konyhafőnök idei évadában a fekete kötény is bekerült a műsor eszköztárába: azok a versenyzők kapják a séfektől, akik aktuálisan a legrosszabbul teljesítettek. A tegnapi adásban Ádám „nyerte meg” magának a nehezítéssel járó kitűntetést, az egyik feladat közben a pulthoz is invitálta a zsűri, ahol fánkevő versenyen kellett bizonyítania Sárközi Ákossal szemben. A tét egyértelmű volt: ha nyer, mehet vissza főzni a többiekkel, ha viszont veszít, további öt percig semmit sem csinálhat a konyhában.

A versenyző sietve neki is fogott a fánkoknak, tejjel kísérve igyekezett minél gyorsabban enni, míg a mellette álló Sárközi nyugodtan fogyasztotta az édességet.

Jól vagy?

– kérdezte a versenyzőt Fördős Zé, mire előbbi azt felelte, nem annyira, és nem is szereti a fánkot.

Ádám végül kettőt tudott legyűrni, aztán feladta az evőversenyt, mondván: inkább kivárja az öt percet, minthogy több időt vesztegessen a séfpultnál, és a végén talán vissza is köszönjön, amit megevett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik