Szórakozás

Mégsem okozott csalódást a kétszázéves időkapszula a West Pointon

Az Egyesült Államok leghíresebb katonai akadémiájának dolgozói és diákjai augusztus 28-án felnyitottak egy titokzatos, 1820-ból származó időkapszulát. Azt hitték, csak port találtak benne – de tévedtek.

Ahogy néhány napja mi is beszámoltunk róla, az amerikai West Point katonai akadémián nagy ünnepség keretein belül felnyitottak egy kétszázéves időkapszulát, melyet Tadeusz Kościuszko (Kosciuszko Tádé) lengyel-amerikai tábornok, az amerikai függetlenségi háború hőse bronzszobrának talapzatában találták.

Az 1820-as évekből származó 30x30x33 centiméteres ólomdoboz tartalma azonban elsőre csalódást okozott a ceremónián résztvevőknek: az időkapszula üres volt. Vagyis csak port találtak az alján.

A West Point illetékesei azonban nem szerették volna ennyiben hagyni a történetet, így tovább vizsgálták a dobozt, és kitartásuk eredményt hozott – írja a BBC.

Paul Hudson, az akadémia régésze egy facsákány és egy kefe segítségével gondosan átkutatta a doboz belsejében lévő üledéket, melyben egy érmet és hat nagyon régi érmét fedezett fel. Az érem a New York-i Erie-csatorna 1825-ös befejezésének állít emléket, míg az érméket 1795 és 1828 között verték – igaz, értékük csak egy centtől egy dollárig terjed.

Nem jártak ilyen szerencsésen New Hampshire Derry városának lakói, akik egy 50 éves időkapszulától reméltek izgalmas dokumentumokat az űrutazással összefüggésben, azonban csalódniuk kellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik