Élet-Stílus

50 éves időkapszulát nyitottak ki – óriásit csalódtak

A New Hampshire-ben feltárt széf nem tartalmazott semmit a Holdra szállásról. Sem.

Derry egy 33 ezres kisváros az amerikai New Hampshire államban. A településen kincsként őriztek egy könyvtár polcán porosodó dobozt, amelyről azt lehetett tudni, hogy 1969-ben beletettek valamit.

A könyvtár igazgatója úgy döntött, hogy az ötvenedik évforduló alkalmából kinyitják az időkapszulát. A nyilvános bemutatás a nagy városi ünnepségen lett volna, de helyi történészek a város vezetői társaságában néhány nappal korábban összegyűltek, hogy megtekintsék a doboz tartalmát.

Kisebb erőlködés után sikerült is feltárni a széfet, és jött a keserű meglepetés: az időkapszula semmit sem rejtett. Tök üres volt. 

Szegény Derry-beliek csalódottak voltak, leginkább, mert volt rá esély, hogy nagy kincset rejt a ládikó – a város szülöttje volt ugyanis Alan Shepard, az első amerikai, aki járt a világűrben, és aki ötödikként lépett a Holdra; így a helyiek joggal reménykedhettek abban, hogy akár az űrkutatással kapcsolatos izgalmas dokumentumra bukkanhatnak.

A CNN cikke szerint hivatalos papír nem létezett a széf tartalmáról, de az a szóbeszéd járta, hogy biztosan megtalálható benne egy filmtekercs egy helyi autós körutazás képeivel.

Az illetékesek szerint elképzelhető, hogy valaki már korábban ki tudta nyitni a ládát, és kiemelte a tartalmát. De persze az sem kizárt, hogy az első pillanattól kezdve csak a nagy büdös semmi volt benne.

 

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik