Szórakozás

A kiégett férfi escort elárulta, szerinte miért fizetett egyre több nő a szolgáltatásaiért Ausztráliában

Az ok nem tűnik bonyolultnak.

Egy Ausztráliában élő férfi arról mesélt, hogy szerinte miért szerette volna egyre több nő igénybe venni a szolgáltatásait, míg escortként dolgozott – írja a Daily Mail.

Dan korábban jogi karriert futott be, ám egy sorsfordító bóknak köszönhetően úgy döntött, hivatást vált, és escortként dolgozik tovább.

Valaki egyszer megemlítette, hogy elég karizmatikus vagyok, ami elgondolkodtatott, és egyik napról a másikra meghoztam a döntést. Készítettem néhány fényképet, feltettem magam egy telefonkönyvbe, és máris jöttek a hívások.

Az egygyermekes apuka ekkor még házas volt, és bár felesége nem lelkesedett az ötletért, mégis támogatta férjét. Végül a pár mégis elvált (nem egyértelmű, hogy a férfi karrierváltásával összefüggnek-e az okok), de azóta is baráti viszonyt tartanak fent.

A korábban Mitch Larsson művésznéven futó férfi szerint a nők egyszerűen csak emberi kapcsolódásra vágynak valakivel (ami rímel az ugyancsak férfiként a területen dolgozó Ryan James megfigyelésével). Dan a Big Talk Show című podcastben osztotta meg, hogyan segített visszanyerni ügyfelei érzéki oldalát:

Elég szomorú, hogy csak egy kis kedvességet kell mutatnom, ami szokatlan volt az ügyfeleimnek, és ki voltak rá éhezve.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jessica Rowe (@jessjrowe) által megosztott bejegyzés

Dan elmondta, hogy távol tartotta magát a 30 év alatti nőktől, és inkább az érettebb kuncsaftokat szolgálta ki. Azt is hozzátette, hogy nem minden esetben a fenti észrevétele állt az őt felkereső nők indítékai közt, de szerinte többségüknek nagyon hiányzott a figyelem, az elismerés és a szeretet.

Egyelőre azonban felhagyott ezzel a pénzkereseti lehetőséggel, miután „egy kicsit kiégett” – és új kapcsolatban él egy nővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik