Szórakozás

Császár Előd felhagyott a zenéléssel, jelenleg macskás festményeinek eladásából él

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Azt mondja, festeni 80 évesen is tud majd, és szeretne is.

Császár Előd a ’90-es években lett a magyar popzene meghatározó alakja, az FLM nevű banda tagjaként. Karrierje 1998-ban tört derékba, miután autóbalesetet szenvedett, ahol meghalt egy 25 éves rendőr. A zenész felfüggesztettet és 100 ezer forintos pénzbírságot kapott, a tárgyalást óriási médiafigyelem övezte. Arról, hogyan élte meg mindezt, nemrég egy interjúban mesélt.

Évekkel a baleset után Shane 54 néven kezdett zenélni, lemezlovasként pedig nemzetközi sikereket ért el. A pandémia viszont egy új pályán indította el, a koronavírus miatti leállások alatt ugyanis a képzőművészet felé fordult, ami mostanra a fő bevételi forrásává vált.

Őszinte leszek, ha valaki egy pár évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy festeni fogok, kinevetem. Most azonban többnyire ebből élek

mondta a Blikknek Császár, aki a lezárásokkor még nem sejtette, hogy a lakásában lévő hangszerek idővel porfogóvá válnak, és helyettük inkább farostlemezeket forgat majd, hogy egyedi, macskákat ábrázoló képeket festhessen.

Először a mesterséges intelligencia képalkotói módszereivel készítettem képeket, és az elején ebben az egész kalandban még szerepet játszott a zene. Van ugyanis egy zenei projektem, ehhez készítettem először cicákat ábrázoló promó festményeket, amelyek olyan kirobbanó sikert arattak, hogy azóta is csak kapkodom a fejem.

Emlékei szerint az első kiállításán 45 perc után kelt el az első képe, és azóta több tucatot sikerült eladnia. Idén további két tárlatot tervez még, az egyiken csak a festményeket állítják ki, a másikon pedig a digitális képeket.

Nyolcvanévesen Ibizán a dj-pult mögött már vicces lenne állni, de festeni akkor is tudok majd, és szeretnék is

– tette hozzá, majd elárulta, hogy a képei elkészítésénél a párjának macskája, János is gyakran inspirálja.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik