Szórakozás

„Úgy nézett ki, mint egy rögbilabda” – Sipos F. Tamás megijedt, mikor először látta újszülött gyerekét

TV2
TV2
Másnapra viszont kialakult a babánál az „egészséges láncos-arc”

A Szerencsekerék idei évadában Sipos F. Tamás is játszott, az új rész előzetese szerint pedig Kasza Tibi arról is kérdezte őt, jól tudja-e, hogy annak idején bent volt a szülőszobán a fia világra jövetelénél. Mint mondta, valóban így volt, a felesége nyolc órán át vajúdott, őt pedig végül kiküldték, az orvos ugyanis úgy döntött, császárt alkalmaz. Mikor viszont megmutatták neki a babát, igencsak meglepődött.

Mikor hozta a nővérke a babát, és megláttam így profilból, akkor azt mondtam magamnak, hogy Jézus Mária. A gyerek annyira próbált már kijönni, hogy úgy nézett ki, mint egy rögbilabda. Kicsit ilyen csúcsfej volt. Nekem az a kép ötlött be a gondolatvilágomba szinte azonnal, hogy majd amikor megöregszik, és 50-60 között lesz, lesz neki ilyen stadionhaja, utána a bőr, és rajta egy kalap

– emlékezett vissza.

A zenész hozzátette, minden bizonnyal a fáradtság és az átélt élmények miatt villanhatott fel a lelki szemei előtt az említett kép, másnapra viszont eloszlott az aggodalma, hiszen mint mondta, akkorra már kialakult a babánál az „egészséges láncos-arc”.

Sipos egyébként hamarosan az Ázsia Expresszben lesz majd látható a fiával, Danival.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik