A 32 éves, georgiai Dylan Stone-Miller otthagyta a munkáját, hogy nyáron egy 15 ezer kilométeres utazásra tudjon elmenni, miközben meglátogatja a gyerekeit.
Legalábbis ennyiről tud, de a szám lehet magasabb.
A szoftverfejlesztő Stone-Miller spermadonor, a nagy út ötlete azután fogalmazódott meg benne, hogy látott egy képet az egyik gyerekéről, Harperről.
Úgy tekintek rá, mint az első gyerekemre
– nyilatkozta a férfi a Wall Street Journalnek.
Stone-Miller és felesége 2020-ban váltak el, ezután kapott egy levelet Harper egyik anyukájától, Alicia Bowestól, amelyben arról írt, mennyire hálásak neki. A nőnek a donoraktából származó információk (például Stone-Miller keresztneve, apja igazságügyi pszichológus szakmája) alapján sikerült a közösségi médiában ráakadni gyereke biológiai apjára.
Volt ekkor már egy Facebook-csoport Xytex 5186 Offspring néven, ez volt a férfi spermabankos azonosítója. Stone-Miller megkérdezte, csatlakozhat-e, erre végül nem került sor, de másik 20 gyerekének a szüleivel fel tudta venni egy kapcsolatot egy Bowes által létrehozott csoportban.
Harper három éves volt, mikor személyesen is megismerkedtek, ekkor döntötte el Stone-Miller, megpróbálja felvenni a kapcsolatot a lehető legtöbb utódjával.
Egy táblázatot vezet, benne a gyerekei nevével, életkorával, születésnapjával, és hogy mikor látta őket vagy beszélt velük.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Bowes őszintén elmondja, hogy noha az elmúlt évben kétszer is engedték a férfinek, hogy találkozzon Harperrel, azért néha tolakodónak érzik a férfivel levő kapcsolatukat. Egyelőre keresik a határaikat.
Nem akarom, hogy Harper azt gondolja, bárhogy hívhatja őt. Nem az apja és kész. Ha azt mondaná előttünk, hogy ő az apja, azt mondanánk: Dylan nem az apád. Soha nem is lesz az apád. Nincs apád, neked donorod van.
Ez a helyzet Stone-Millernek is nehéz, elmondani a biológiai lányának, nem ő az apja.