Letartóztattak egy nőt Észak-Karolinában, aki állítólag megrendezte a saját halálát – írja a Mirror.
Augusztus 18-án érkezett bejelentés Margaret Frances Elizabeth Sweeney egyik barátjához és a hatóságokhoz egy ismeretlen harmadik személytől, hogy a nőt egy kerékkulccsal agyonverték. A rendőrség megkezdte a nyomozást, azonban másnap megtalálták a halottnak hitt nőt, két nappal később pedig le is tartóztatták a hamis bejelentés miatt.
Az észak-karolinai bejelentő állítólag egy alkalmazás segítségével tudta elrejteni személyazonosság, így küldhette ki a saját meggyilkolásáról szóló üzeneteket. A rendőrség Facebookon tette közzé a különös esetről szóló bejegyzését:
Sweeney tettei sok munkaórát okoztak a rendőrségnek, amelyeket egyéb ügyekkel is lehetett volna tölteni.
A rendőrség összesen 75 órát töltött a nő keresésével és az ügy kivizsgálásával a letartóztatási parancs szerint. A rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy Sweeney-t írásbeli ígérettel engedték ki az őrizetből, és szeptember 7-én kell megjelennie a bíróságon.