Szórakozás

Egy évvel a halála után repteret neveznek el II. Erzsébetről, ráadásul nem is az Egyesült Királyságban

Philippe TURPIN / Photononstop / AFP
Philippe TURPIN / Photononstop / AFP
A légikikötő átkeresztelésére már az új uralkodó, III. Károly király is áldását adta.

A 70 évnyi uralkodás után 2022. szeptember 8-án elhunyt II. Erzsébet királynő tiszteletére nevezik át a helyi repülőteret egy észak-franciaországi üdülővárosban. A névváltoztatás elől azután hárult el minden akadály, hogy hétfőn az Egyesült Királyság új uralkodója, III. Károly király is áldását adta rá – írja a város tisztviselőire hivatkozva a BBC.

Le Touqet városának vezetése a brit közmédia szerint azért döntött úgy, hogy a Touquet-Paris-Plage repülőtér nevét II. Erzsébet Le Touquet-Paris-Plage nemzetközi repülőtérre változtatják, mert úgy tartják, hogy ez a „legbritebb francia üdülőhely” – ahol még a későbbi királynő is többször nyaralt fiatal korában a tengerparti lovaglás és homokvitorlázás szerelmesének számító nagybátyja, VIII. Eduárd király társaságában.

A repülőteret az 1930-as években tervezték meg azzal a céllal, hogy a Calais-től egy órányi autóútra lévő tengerparti városban a repülővel érkező brit vendégeket is fogadni tudják. De az üdülőváros a franciák körében is népszerűnek számít, például Emmanuel Macron elnöknek és feleségének, Brigitte-nek is van itt egy nyaralója.

Bár az avatás időpontját egyelőre még nem tűzték ki, és egy a Buckingham-palota sem reagált  a város reméli, hogy a repülőtér új neve erősíteni fogja az Egyesült Királyság és a város közötti kapcsolatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik