A Konyhafőnök kedd esti adásában egy Anna nevű ráckevei versenyző is szerencsét próbált, aki a stúdióba lépve hamar közölte a zsűrivel, hogy nem a fődíj az egyetlen, ami felkeltette az érdeklődését a műsor kapcsán.
Zé miatt jöttem. Nemcsak A Konyhafőnök címet szeretném hazavinni, hanem ha lehet, téged is
– mondta a versenyző, aki elárulta, férjnél van, de nyitott házasságban élnek a párjával.
Fördős Zé meglepetten fogadta az ajánlatot, amit vissza kellett utasítania, mondván, ő monogám kapcsolatban él a kedvesével.
Bár az ismerkedési szándékai nem értek célt, a versenyző lelkesedése nem hagyott alább: csirkepaprikást készített, amit állítása szerint afrodiziákumokkal rakott tele, bár nem részletezte, pontosan mit használt.
Amikor Rácz Jenő arról kérdezte a nőt, mely három tulajdonság imponál neki a legjobban a zsűritársában, a következőket felelte:
Egyértelmű, hogy tökös. Jó a humora, és veszi a lapot, van benne kacérság
– hangzott a felsorolás, melynek pontjait a gasztroblogger meg is köszönte.
A szóban forgó adásrészletet ide kattintva lehet megnézni.