Szórakozás

Tóth Gabi szegi meg augusztus 20-án a Szent István napi kenyereket a Várkert Bazárban

tv2
tv2
Koncertet is ad, így jó kenyérhez szól majd a nóta.

A Magyar Ízek Utcája nevű Facebook-oldalon már részletezték a Várkert Bazár augusztus 20-ai, ünnepi programsorozatát. Itt olvasható, hogy 17:00-tól 18:00-ig Tóth Gabi ad majd koncertet az ott lévőknek.

Ha ez nem volt elég, a kulturális programok később is folytatódnak az énekesnővel, mint az olvasható: 18:00-tól nem más történik majd, mint

a Magyar Pékszövetség Szent István napi kenyerek ünnepélyes megszegése Tóth Gabival.

A nemrég Krausz Gáborral szakító énekesnő tehát munkával piheni ki a bulvársajtótól kapott figyelmet.

Hogy miért Tóth Gabira esett a Magyar Pékszövetség választása, arról őket is kérdeztük e-mailben:

Az augusztus 20-i rendezvénysorozat egyik résztvevője a Magyar Pékszövetség és a 2023. évi Szent István napi kenyér is. A programokon résztvevőként és a kenyérverseny lebonyolítójaként veszünk részt. A Magyar Ízek Utcáján a színpadon, a programban következő fellépő szokott közreműködni a kenyér és a torta felszelésében, az idén is így lett meghirdetve júniusban

– válaszolták lapunknak.

Frissítünk!

A 444 szerint Tóth Gabi kenyérszegése eltűnt a hivatalos programlistából. Kérdéseinkkel kerestük a szervezőket, amint válaszolnak, újfent frissítünk.

Tóth Gabi korábban is koncertezett már a Várkert Bazárban:

Kapcsolódó
Tóth Gabi énekelt a Fidesz Várkert Bazárban tartott fórumán
Kocsis Máté osztott meg képet a fellépésről.

Demeter Szilárd is beszélt az énekesnőről:

Kapcsolódó
Demeter Szilárd Tóth Gabiról: Ezt majd rendezi a Fennvalóval az utolsó ítélet napján
Számára az énekesnő magánéleti történései nem tűnnek relevánsnak az eddigi szakmai teljesítménye szempontjából.

Sebestyén Balázsék sem hagyták szó nélkül az énekesnő kenyérszegését:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik