Dopeman az elmúlt időszakban több platformon is beszámolt arról, hogy böjtölésbe kezdett, 72 óra volt a legtöbb idő, amit evés nélkül töltött. Nézeteiről is tapasztalatairól ma a Reggeliben mesélt, mint mondta, ez nem egy embertől idegen lét, hiszen annak idején a szerzetesek is „összekunyerálták” az ételt, ettek, aztán azzal foglalkoztak, amivel kellett.
Szerintem ez egy teljesen tévút, vagy fals információ az embereknek, hogy állandóan enni kell. Azt tudni kell, hogy a belső környezet, az egy külön világ. El van zárva a külvilágtól, a bőrünk véd minket. A gyomrunk, meg a beleink is egy lezárt környezet, de azért szűrődik. Amíg a táplálék ott átalakul bennünk, és áll, addig folyamatosan mérgezve van a szervezet valamilyen módon, tehát minél többet érdemes üres állapotban lenni. Nem éhezni kell
– mondta a rapper, mire Peller Mariann arról kezdett érdeklődni, nem érezte-e magán esetleg a szénhidrátmegvonás tüneteit, sokat hallani ugyanis, hogy szénhidrátcsökkentett diéta esetén kevésbé fog jól az agy.
Nekem mindenem fog, minden működik. Bocsánatot kérek minden nagy táplálkozási szakértőtől, de minden szénhidrát. Nincs ilyen, hogy szénhidrátcsökkentés. Mindenben van szénhidrát, meg van fehérje, meg mindenben van minden. Most ez lehet jobb, rosszabb minőségben. Szerintem érdemes nyers dolgokat enni, nem annyira feldolgozott táplálékot. De nem akarok jampiskodni, hogy én csak ilyet eszem.
Dopeman hozzátette, imádja az olasz konyhát és a kínai street foodot, saját bevallása szerint pedig nem jár élen a tudatos táplálkozásban, de azért igyekszik odafigyelni, mit eszik. A műsorvezetők kérdésére elárulta, nem állt orvosi felügyelet alatt, amikor 72 órán át nem evett, de úgy véli erre nincs is feltétlenül szükség: szerinte a sókat és a folyadékot fontos pótolni, és összességében nem az volt a cél, hogy kivéreztesse a szervezetét. Nem is javasolja továbbá, hogy bárki 72 órányi nemevést célozzon meg az első böjtölésekor.
Az emberek többsége, nem kell, hogy ilyen sámánisztikus állapotban töltse a napjait. Hanem mondjuk ha 16 óránként eszik, lehetőleg mikor fent van a nap, mert ugye akkor a tűzenergia dolgozik és az emésztés könnyebben zajlik, este már könnyű a szervezet. Mindent lehet csinálni mértékkel. Kihívásokat érdemes az embernek keresni. Ez a 72 óra, ez rám szabott spirituális utazás, nem egy általánosan alkalmazandó dolog
– magyarázta.
Egy a lényeg, hogy nem kell szerelmesnek lenni a fridzsiderbe, a kaja az nem szexpótlék. Az első sorban arra van, hogy tápláljon minket. Annyi kell belőle, amennyire éppen szükségünk van, mozgás-fogyasztás arányban. Ugyanaz, mint a közgazdaság: többet fogyasztok, megjelenik a probléma, ha kevesebbet, akkor is probléma van. A nap végén mindig középben kell valahol állni. Ezért szeretik a centrumpártokat a politikában általában az emberek
– tette hozzá.
A műsorvezetők a téma kapcsán hangsúlyozták, ha valaki az elhangzottak után kedvet kapna a böjtöléshez, előtte mindenképpen konzultáljon az orvosával.